Hétközi győzelmét követően nem várt egyszerű feladat a Budapest Honvéd második csapatára, Simon Miklós alakulata a dobogóra hajtó Iváncsa otthonában lépett pályára. A hazaiaknál a kispadon kapott helyet a Honvéd 2017-es bajnokcsapatának tagja, Villám Balázs is, aki aztán a 72. percben lépett pályára. Fiatal csapatunk lendületesen kezdte az összecsapást, helyzeteket alakított ki, ellenfelünk azonban egyetlen lehetőségét rögtön gólra váltotta – a korábbi kispesti, Csaba Dániel révén –, így 1−0-val vonultak szünetre a felek.
A második játékrész is a vendéglátóink számára alakult kedvezően, akik az 59. percben tovább növelték előnyüket. Hiába mentek előre, és próbáltak gólt szerezni a kispesti fiatalok, a hajrában ismét a hazaiak találtak be, így magabiztos, 3−0-s győzelmet arattak. Második együttesünk nyolc veretlenül megvívott bajnokit követően ezúttal pont nélkül maradt.
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 20. FORDULÓ
Iváncsa KSE−Budapest Honvéd FC II 3−0 (1−0)
Iváncsa Sportpálya
V.: Horváth P. (Gyürüsi P., Keszthelyi T.)
Gólszerző: Csaba D. (23.), Cseszneki (59.), Aradi (85.)
Iváncsa: Ordasi – Tóth Z. (Suszter, 88.), Varga B., Fekecs (Hujber, 88.), Aradi, Cseszneki (Szellák, 72.), Vallejos (Gera D., 85.), Csaba D., Pribék (Villám, 72.), Madarász, Domokos
Vezetőedző: Domján Attila
Honvéd: Dúzs – Török, Kálnoki-Kis, Eördögh, Gale (Németh B., 56.), Lukács D. (Nyitrai, 67.), Tóth-Gábor, Keresztes (Szabó B., 78.), Pekár (Győri, 78.), Buna (Polyák, 78.), Kovács D.
Vezetőedző: Simon Miklós
Simon Miklós: − Soha nem voltak még ilyen jó érzéseim egy 3-0-s vereség után. Az első gólig úgy éreztem, hogy a srácok nagyon jól álltak a meccshez, mindent megtettek azért, hogy jó teljesítményt nyújtsanak, kifejezetten jól fociztak, helyzeteket alakítottak ki. Amilyen a sors és a felnőtt foci, sajnos első lehetőségéből az ellenfél gólt rúgott. Ezután a meccs képe is megváltozott egy kicsit, de nagyon büszke vagyok a fiúkra, mert a mérkőzés végéig küzdöttek, a második és a harmadik bekapott találat sem tántorította el őket, hogy próbáljanak gólt vagy gólokat szerezni. Nem vagyunk könnyű helyzetben, ha az első csapattal egy napon játszunk, nem az eredményesség, hanem a sérülésveszély miatt. Hetek óta sok játékost veszítünk, nemcsak a koronavírus, hanem a folyamatos többfrontos terhelés okán is, ezért borzasztóan szomorú vagyok, de a srácok által okozott pozitív érzéseket ez szerencsére nem tudja elnyomni.





