A találkozó 10. percében a hazaiak egy beadást követően szerezték meg a vezetést. A folytatásban kiegyenlített mezőnyjáték zajlott, ám a Honvéd a félidő közepétől többnyire saját térfelére szorult vissza. Kontrákból próbáltunk veszélyt kialakítani, ezekből két-három ígéretes helyzet is adódott, de egyik sem hozott gólt.
A második játékrészben szinte teljes sort cserélt a Honvéd. A Spartak egy szögletet követően szerezte meg második gólját, majd a rendes játékidő utolsó percében tizenegyeshez jutott, amelyet értékesített, így alakult ki a 3–0-s végeredmény. A mérkőzés tanulságosnak bizonyult a sok új játékost felvonultató csapat számára, amely még az összeszokás szakaszában jár.
Nádudvari Anna értékelése a mérkőzés után:
„Ahhoz képest, hogy ez volt az első mérkőzésünk együtt, sok olyan elemet viszontláttam a pályán, amit edzésen gyakoroltunk. Fontos volt ez a találkozó, hogy lássuk, mi az, amit érdemes tovább csiszolni, és melyek lehetnek a csapat erősségei. Tanulómeccsnek kiváló volt – mindenki számára egyértelművé vált, mire kell nagyobb hangsúlyt fektetni a folytatásban. Sokat cseréltünk a második félidőre, és szerettünk volna győzni, így csalódottak voltunk a vereség miatt, de tekintve, hogy ez volt az első közös meccsünk, van okunk bizakodni.”
Spartak Myjava – Budapest Honvéd FC 3-0 (1-0)
Budapest Honvéd FC: Krizsán, Csáki, Vas, Róth, Koszo, Krisztin, Végh, Bokor, Szalay, Vachter, Cakovic
Cserék: Széchenyi, Kerekes, Sain, Nagy, Simon, Kós, Nádudvari
Vezetőedző: Dörnyei Balázs





