Bár az első félidő elején Megyeri nagy bravúrral jelentkezett a kapunkban Sztankó lövésénél és bő egy órán keresztül nem is tudták feltörni a kékmezesek a védelmünket, a 68. percben már megszerezték a vezetést, Zabari a bal oldali beadását Zádori fejezte be góllal (1-0). A hajrában lezárták az összecsapást Ekker Attila tanítványai, a jobb oldalon Czirok kapott labdát és kiszorított szögből nagy erővel Megyeri kapujába zúdított (2-0).
Együttesünk továbbra is a hetedik helyen áll a Dél-Keleti csoport pontvadászatában, vasárnap pedig Csepelen javíthat a következő játéknapon.
Kovács Gábor vezetőedző értékelése: A mai mérkőzésen nagyon keveset tudtunk megvalósítani a hét folyamán gyakorolt játékelemekből és sok egyéni hibával játszottunk. Önvizsgálatot kell tartanunk egyéni, mind csapat-, és stábszinten egyaránt. Teljes mértékben megérdemelt győzelmet szerzett a hazai csapat. Nem maradt más számunkra, mint hogy gratuláljunk a hazaiaknak és sok sikert kívánjunk nekik a bajnoki címért folytatott versenyfutásban.
NB III, DÉL-KELETI CSOPORT, 26. FORDULÓ
GYULAI TERMÁL FC–BUDAPEST HONVÉD II. 2–0 (0–0)
Gyula, Gyulai id. Christián László Városi Sporttelep, 420 néző. Vezette: Kakuk Szabolcs
GYULAI TERMÁL FC: Füstös – Nagy S. (Krajcsó, 63.) Wéber, Csicsely (Czirok, 63.), Zádori, Szabó P., Zelenyánszki (Katona Gy., 73.), Zabari, Vörös B. (Kovács Zs., 73.) Sztankó, Szabó Zs. (Trescsula, 57.). Vezetőedző: Ekker Attila
BUDAPEST HONVÉD II.: Megyeri G. – Szabó Á., Kubicsek (Sebe, 46.), Kalocsány, Földi (Hancz, 69.) Hetyei (Simon B., 69.), Menyhárt, László (Gyenes, 64.) Gincsai, Pintér, Ene. Vezetőedző: Kovács Gábor.
Gól: Zádori (68.), Czirok (89.)





