Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Vereség Zuglóban – Második helyen jutottunk fel az első osztályba

Vereség Zuglóban – Második helyen jutottunk fel az első osztályba

Klub

Megjelenés: 2026. 05. 17. 22:11Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A Merkantil Bank Liga 2025-26-os idényének zárófordulójában háromgólos vereséget szenvedtünk a BVSC-Zugló vendégeként.

Noha a feljutást már fordulókkal ezelőtt bebiztosította csapatunk, a Vasas FC múlt heti legyőzése miatt a záró etap is komoly téttel bírt, hiszen egy győzelem és egy angyalföldi vereség az Ajka ellen bajnoki címet eredményezett volna. Kevésbé realisztikusabb forgatókönyvként egy hatgólos Honvéd-siker az Ajka Vasas elleni döntetlenjével is első helyet ért volna számunkra. A találkozóra már hét közben elkelt az összes vendégjegy, így közel 1500-an kísérték el a csapatot Zuglóba. Feczkó Tamás ugyanakkor alaposan felforgatta a kezdőcsapatát, az előző fordulóhoz képest Zuigeber Ákos, Szamosi Ádám, Schön Botond, Kántor Kevin és Varga Bence is bizonyíthatott.

Az 5. percben Gyurcsó viharzott el a bal szélen, majd a kapu előterébe lőtte a labdát, de sikerült felszabadítaniuk a hazai védőknek. A találkozó 12. percében aztán Kántor csapott le egy labdára, majd remek ütemben tolta meg a kiszolgáltatott helyzetben lévő Petroff mellett a tizenhatoson belül, és bár a megítélt büntetőnél a BVSC kapusa jól érezte az irányt, Csontos Dominik góljával hamar előnyhöz jutottunk (0–1). A 17. minutumban Dénes próbálkozott kiszorított szögből, Tujvel azonban fogta a próbálkozást. A 31. percben egyenlített a hazai együttes: Törőcsik kapott meg egy labdát a tizenhatoson belül, majd fordulásból nagy erővel a kapu közepébe bombázott (1–1). Alig néhány momentummal később aztán fordított a hazai együttes, egykori játékosunk, Farkas Balázs volt hidegvérű a kapunk előtt, aki Vértennek továbbította a labdát, ő pedig közvetlen közelről nem is hibázott (2–1). A ráadás perceiben Szabó Alex gondolt egy merészet, majd 18 méterről a bal felső sarkot célozta, Petroff nagy bravúrral kiütötte a távoli lövést. A fordulást követően aztán Feczkó Tamás kettőt is cserélt, de hamar jött a hidegzuhany: egy bal oldali beadást követően Dénes Adrián fejelt a jobb sarokba (3–1). Az első komolyabb helyzetre egészen a 79. percig kellett várni a mieinktől, ekkor a csereként beálló Medgyes lövése zúgott el pár centivel a bal kapufa mellett. Aztán a végjátékban újabb gólt szerzett a hazai együttes, amikor a 86. percben Dénes cselezett befelé, és szólóját követően kilőtte a bal alsó sarkot (4–1). A szezon során egyszer sem kaptunk kettőnél több gólt. Ezzel együtt pedig az is eldőlt, hogy a második helyen zárjuk a Merkantil Bank Liga 2025-26-os kiírását és a következő szezontól, három évet követően ismét az első osztályban szerepel csapatunk.

MERKANTIL BANK LIGA, 2025/26, 30. FORDULÓ 

BVSC-Zugló–BUDAPEST HONVÉD FC 4–1 (2–1)

Szőnyi úti stadion, 1878 néző. Vezette: Derdák Marcell (Ország Péter, Tóth Csaba János).

BVSC: Petroff – Katona, Vinicius, Lehoczky, Benkő-Bíró – Ominger (Bacsa, 80.), Csernik – Vérten (Horváth Sz. – a szünetben), Törőcsik (Pekár L., 65.), Dénes – Farkas. Vezetőedző: Dragan Vukmir

HONVÉD: Tujvel – Pauljevic (Kállai, 58.), Szabó A., Csontos – Schön, Pekár, Szamosi, Varga B. (Hangya, – a szünetben) – Zuigeber (Medgyes, – a szünetben), Kántor (Pinte, 68.), Gyurcsó (Földi, 74.). Vezetőedző: Feczkó Tamás

G: Törőcsik (31.), Vérten (33.), Dénes (49., 86.), illetve Csontos (12. – 11-esből).

2026. 05. 17. 22:11Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub