Felnőttek:
2025.04.25., péntek, 19.30
Honvéd BKE–Vecsési FC
Ha csak a tabellán elfoglalt helyezéseket nézzük, egyértelműen nehéz meccs vár az Old Boysra pénteken, miután dobogósként az 5. vecsésiek érkeznek az Akadémiára. Az első helyre már matematikailag sincs esélyünk, a B.O.SZ. hibátlan mérleggel vezet, ugyanakkor a Nagytétényi Kohász csak két pont fórban van a mieinkkel szemben.
2025.04.27., vasárnap, 17.00
Gyulai Termál FC–Budapest Honvéd FC II.
Pokolian nehéz dolga lesz Kovács Gábor együttesének, hiszen a feljutásért harcoló Gyula ellen meccsel a Viharsarokban. Amennyiben pontot tudna szerezni második csapatunk idegenben, alighanem jó eséllyel a felsőházban zárja az idényt.
2025.04.27., vasárnap, 19.00
Budapest Honvéd FC–Békéscsaba 1912 Előre
Sorsdöntő meccs vár csapatunkra, amely négy meccs óta veretlen, ebből hármat megnyert és Szentlőrincen sem sok kellett ahhoz, hogy mindhárom pontot betegye abba a bizonyos zsákba. Otthon azonban egyre izmosabbnak tűnik Feczkó Tamás csapata, hiszen a Budafoki MTE elleni első tavaszi meccset leszámítva az összes pontot begyűjtötte a Bozsik Arénában. A lila-fehérek hat bajnokit követően ünnepeltek ismét győzelmet az előző fordulóban a Szeged ellen.

Utánpótlás:
DVSC U16–Budapest Honvéd U16 2-1
G: Varga Zs. (14., 43.), illetve Acsai (34.).
Szerdán a kupákban egyetlen még talpon lévő csapatunk, az U16-osok debreceni vendégjátékával indult a hét. Petrók Viktor együttese szoros küzdelemben maradt alul a Hajdú-Bihar megyeiek otthonában.
2025.04.25., péntek, 13.00
U19 Várda Labdarúgó Akadémia–Budapest Honvéd FC U19
Ráfordulva a hét végére, bízhatunk a ’péntek tizenhárom mágikus erejében’. Igaz, a 13-as szám ezúttal nem a napot, hanem a kezdősípszó pontos idejét jelzi. U19-eseink ahhoz a Kisvárdához utaznak, amely az eddigi 17 kör alatt ugyanannyi pontot gyűjtött, mint Takács László tanítványai és mivel az egy ponttal jobban álló DVTK a szintén dobogós helyekért küzdő MTK-t fogadja, egy esetleges győzelemmel akár fel is léphetnek egy helyet a dobogón.
2025.04.26., szombat, 10.00
MTK Budapest U16– Budapest Honvéd FC U16
A Vasas két vállra fektetésével izgalmassá tették a bajnokság végjátékát az U16-osok, akik az MTK pályáján akár be is érhetik pontszámban az éllovas angyalföldieket. Ehhez az kellene, hogy a Vasas vereséget szenvedjen a tabellán 5. Ferencváros ellen.
2025.04.26., szombat, 11.30
Budapest Honvéd FC U14–Illés Akadémia U14
Szamosi Tamásék egyértelműen jó tavaszt produkálnak, a pontjaik és győzelmeik nagy részét is a szezon második felében jegyezték. Amennyiben mindhárom pontot bezsákolják szombathelyi riválisukkal szemben, úgy helyet cserél a tabellán a két együttes. Szeptemberben 2-1-re tudtak győzedelmeskedni a mieink.
2025.04.26., szombat, 12.00
Budapest Honvéd FC U17–DVTK U17
Szombaton aztán beindul a ’nagyüzem’ és előbb U16-os (10.00), majd U14-es (11.30), végül U17-es együttesünk is pályára kerül (12.00). Bogdánfi Mártonék a Puskás-Suzuki Kupa (május 1-5.) előtti utolsó bajnokijukra készülnek és egyértelműen győzelmi reményekkel szállhatnak harcba a 11. Diósgyőr ellen.



.jpg)

