Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Viszonozná a szurkolói bizalmat

Viszonozná a szurkolói bizalmat

Klub

Megjelenés: 2022. 09. 09. 19:55Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Kocsis Dominik: „Olyan játékos vagyok, aki fel meri vállalni a párharcokat”

Tam Courts vezetőedző az első két fordulóban még csereként, az ezt követő öt mérkőzésen kezdőként számított csapatunk támadójára, Kocsis Dominikra. 20 éves játékosunk egyre jobban felveszi az NB I ritmusát és azon dolgozik, hogy minél több játékidőt kapjon a jövőben is.

„Néhány mérkőzés nem elég ahhoz, hogy stabil kezdőnek mondhassam magamat – kezdte Kocsis Dominik. – Amikor játszom, próbálok a lehető legtöbbet segíteni a csapatnak, de nem tagadom, jó érzés, mikor az edző bizalmat szavaz nekem. Jó lenne, ha eredményes is tudnék lenni… ez még nem jött össze, de azon vagyok, hogy mihamarabb meglegyen az első gólom.”

Villámléptű jobbszélsőnk örül, hogy stabilizáltuk a hátsó alakzatot és hatékonyabbá vált a csapat védekezése, véleménye szerint pedig ez lehet az egyik kulcsa a támadó szekció szintlépésének az előttünk álló időszakban.

„Azt gondolom, hogy olyan játékos vagyok, aki fel meri vállalni a párharcokat – mondta magáról Kocsis Dominik –, ami szórakoztató lehet a nézőknek, de ez kevés, ha nem tudok eredményes lenni és főként ha nem nyer a csapat. Tudjuk, hogy fejlődnünk kell a támadásépítésekben. A védelmünk már egyre stabilabb és most értük el oda szerintem, hogy át kell lendülnünk azon a ponton, amikor előrefelé is hatékonyak tudunk lenni.”

Szurkolóink a legutóbbi két bajnokin Kocsist szavazták Instagram oldalunkon a legjobb Honvéd-játékosnak. Ifjú titánunk is követi a közösségi médiában a híreinket, de igyekszik a földön maradni és ez a fajta elismerés csak még inkább hitet ad neki, hogy érdemes tovább dolgoznia a Honvéd sikerekért.

„Jó volt látni, hogy így vélekednek rólam a szurkolók – folytatta 20 éves szélsőnk, – akik nemcsak nekem, hanem bátran mondhatom, az egész csapatnak rendkívül fontosak, erőt adnak. Amikor nem jöttek az eredmények, akkor is mellettünk álltak, persze kaptunk kritikát, de ez ezzel jár. Az ő elszántságuk minket is arra sarkall, hogy egyre jobb teljesítményt nyújtsunk. Köszönöm nekik, amit a szezonban tőlük kaptam eddig, ezt jó játékkal szeretném meghálálni.”

A hétvégén az OTP Bank Liga 8. fordulójában az újonc Kecskemét csapatát fogadjuk és mindenki nagyon szeretné már az első hazai győzelmet ünnepelni, köztük Kocsis Dominik is, aki itthon tartaná a három pontot.

„Nagyon jól kezdték az évadot, egy jól összerakott csapatnak tartom a Kecskemétet, úgyhogy nem számítok könnyű mérkőzésre. Pozitív, hogy a Bozsik Arénában játszunk, biztos vagyok benne, hogy a szurkolóink is sokat segítenek majd. Bízom a csapatban, és hogy a támadójátékunk hatékonyabb lesz, ha ez összejön, akkor remélhetőleg végre meglesz az első hazai győzelem a szezonban” – zárta mondandóját Kocsis Dominik.

2022. 09. 09. 19:55Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub