Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Zalaegerszegtől Felcsútig

Zalaegerszegtől Felcsútig

Klub

Megjelenés: 2021. 02. 23. 10:01Olvasási idő: 1 perc

Heti program – dupla hét vár a felnőttekre, újra pályán az utánpótlás

Szerdán a Magyar Kupában, szombaton az OTP Bank Ligában vár újabb megméretés a Budapest Honvéd első csapatára: a Horváth Ferenc irányította együttes előbb a Zalaegerszeg otthonában harcol majd a legjobb 8 közé jutásért, majd a 23. fordulóban a PAFC vendége lesz. 

Újraindul az NB III-as bajnokság is, ahol második csapatunk a Vácot fogadja a Közép csoport 22. fordulójában. A múlt héten már pályára lépő U15-ösök és U14-esek az Illés Akadémia otthonában szerepelnek szombaton, emellett az idősebbek szerdán pótolják a 15. fordulóból elhalasztott mérkőzést, hazai környezetben, a PMFC ellen.

Hétvégén rajtol a rájátszás az U19-es, az U17-es és az U16-os korosztály számára is, a szerdai sorsolás értelmében előbbiek a DVSC otthonában kezdi meg a szereplést, míg az U17 a Fehérvár, az U16 az ETO együttesét fogadja Kispesten.


A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2021. február 24., szerda

Magyar Kupa, legjobb 8 közé kerülésért
ZTE FC–Budapest Honvéd
Zalaegerszeg, 14:00

U15-ös bajnokság, 15. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Budapest Honvéd-MFA–PMFC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 13:00

2021. február 26., péntek

U16-os bajnokság, A-csoport, 1. forduló
Budapest Honvéd-MFA–ETO FC Győr
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 15:00

2021. február 27., szombat

OTP Bank Liga, 23. forduló
PAFC–Budapest Honvéd
Felcsút, 17:00

U19-es bajnokság, A-csoport, 1. forduló
DVSC-DLA–Budapest Honvéd-MFA
Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont, 12:00

U17-es bajnokság, A-csoport, 1. forduló
Budapest Honvéd-MFA–MOL Fehérvár FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

U15-ös bajnokság, 17. forduló
Illés Akadémia-Haladás–Budapest Honvéd-MFA
Szombathely, Illés Akadémia Sporttelep, 14:00

U14-es bajnokság, 17. forduló
Illés Akadémia-Haladás–Budapest Honvéd-MFA
Szombathely, Illés Akadémia Sporttelep, 16:00

2021. február 28., vasárnap

NB III, Közép csoport, 22. forduló
Budapest Honvéd II–Vác FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00



2021. 02. 23. 10:01Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub