Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Zsinórban hetedik győzelmünket arathatjuk a Dabas ellen

Zsinórban hetedik győzelmünket arathatjuk a Dabas ellen

Klub

Megjelenés: 2025. 03. 28. 14:16Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Dabasra látogat második csapatunk az NB III Dél-Keleti csoportjának 22. fordulójában.

Ellenfelünk az utolsó előtti helyen áll jelen pillanatban, viszont formát tekintve jól teljesítenek a piros-fehérek, hiszen szezonbeli három győzelmükből kettőt tavasszal arattak. Az előző fordulóban a listavezető Gyulától szenvedtek 1-0-s vereséget.

Amit a METON-FC Dabas csapatáról tudni érdemes: 

  • Alapítva: 1950
  • Klubszínek: piros-fehér
  • Bajnoki helyezés: 15.
  • Mérleg: 3 győzelem, 5 döntetlen, 11 vereség
  • Vezetőedző: Tóth Mihály
  • Legeredményesebb játékos: Tamás Kornél (4 gól)

A 2007-08-as szezon óta 22 NB III-as mérkőzésen találkoztunk a Dabassal, ebből 12 alkalommal győztesen hagytuk el a pályát. Legnagyobb arányú sikerünket 2013-ban arattuk a piros-fehérekkel szemben, ekkor 9-0-s kispesti győzelemmel zárult az összecsapás. Az őszi 3--1-es győzelmünk zsinórban már a hatodik sikerünk volt a Dabas ellen.

A legutóbbi 5 meccsünk a Dabas ellen:

2024/25: Honvéd II.–Dabas 3–1 (Gólszerzőink: Hancz, Hetyei, Átrok)

2023/24: Honvéd II.–Dabas 2–1 (Gólszerzőink: Simon B., Haragos)

2023/24: Dabas–Honvéd II. 0–4 (Gólszerzőink: Haragos, Kalocsány, Haragos, Kalocsány)

2022/23: Dabas–Honvéd II. 1–3 (Gólszerzőink: Zrnic, Benkő, Jonsson)

2022/23: Honvéd II.–Dabas 2–1 (Gólszerzőink: Traoré, Krajcsovics)

A dabasi keretből Csóri Balázs, Kiss Ákos, Lettner Lóránt és Bence Szilárd fordult meg korábban Kispesten, Balogh Zsombor pedig kölcsönben tölti a szezont Dabason. Az együttes vezetőedzője egykori játékosunk, Tóth Mihály.

A mérkőzést élőben közvetíti a DabasTV YouTube-csatornája. https://www.youtube.com/@2370DabasTV/streams

NB III DÉL-KELETI CSOPORT, 22. FORDULÓ

2025. március 30. (vasárnap) 16:00

METON FC DABAS SE–BUDAPEST HONVÉD II. 

FC Dabas Wellis Sportpark

2025. 03. 28. 14:16Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat