A Merkantil Bank Liga 11. fordulójának legjobban várt meccsén, 5–2-es sikert arattunk a Mezőkövesd Zsóry FC ellen. A mieink egyik kulcsembere, a két gólt jegyző Zuigeber Ákos volt. Támadónk mindkétszer fejjel vette be az ellenfél kapuját, hét találatával pedig a góllövőlista élére ugrott. A találkozót követően őt kérdeztük.
"Úgy gondolom, hogy most úgy játszottunk, mint az első három fordulóban, ez volt a döntő momentum. Most tényleg csapatként funkcionáltunk és néztünk ki: Mindenki küzdött a másikért, gólra gólokat tudtunk rúgni. Nagyon fontos volt, hogy az öngól nem zavarta meg a csapatot és gyorsan meg tudtuk rúgni rá a másodikat."
"Volt bennem plusz motiváció, meg akartam mutatni, hogy így is tudnak rám számítani, hogy egy meccsig nem vagyok a kezdőcsapat tagja. Teljes mértékben jól éltem ezt meg, jól álltam bele a munkába. Minden csapatban van versenyhelyzet, jó játékosok alkotják a csapatot, meg kell küzdeni a kezdő tizenegybe kerülésért. Ezt egy sikeres hét."
Majd csütörtöki Magyar Kupa ellenfelünkről, az Újpest ellen 5–2-es győzelemet arató Debreceni VSC-ről is kérdeztük legeredményesebb játékosunkat.
"Játszunk egy 5–5-öt! Viccet félretéve, nagyon nehéz, ugyanakkor nagyon jó meccs lesz. Lesznek lehetőségeink, ezeket be kell rúgni és akkor meg lehet a továbbjutás!"
Zuigeber Ákos nyilatkozata a mérkőzést követően:




