Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A fejlődés érdekében

A fejlődés érdekében

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Fazekas Lóránt egy évig kölcsönben szerepel Békéscsabán

Újabb fiatal tehetségünk kap lehetőséget a tapasztalatszerzésre a felnőttfutballban, a 18 éves Fazekas Lóránt a másodosztályú Békéscsaba színeiben fejlődhet tovább. A Honvéd-MFA U17-es és U16-os együttesével is bajnoki címet ünneplő védő felkészülési mérkőzéseken már szerepelt a viharsarkiaknál, s a játéklehetőség és fejlődés reményében folytatja pályafutását az NB II-es együttesben.

„Szerettem volna NB II-es tapasztalatokat szerezni, örülök, hogy Békéscsabán lehetőséget kapok erre – mondta Fazekas Lóránt, aki elárulta, hamar beilleszkedett új csapatába. – Teljesen új közegbe csöppentem, senkit nem ismertem közelebbről, de szerencsére hamar sikerült barátokat szerezni. A csapattársaim megmutatták nekem a várost, hogy mik a szokások itt. Először nagyon furcsa volt ez a kisvárosi hangulat, hogy itt mindenki bicajjal jár, de tetszik, hogy szinte minden egy helyen van és könnyen elérhető minden, amire szüksége van az embernek. Nagyon tetszenek a körülmények, a csapat nagyon befogadó volt, úgy érzem, jó helyem lesz itt.”

A gyöngyösi születésű labdarúgónk 2015-ben érkezett a Magyar Futball Akadémiára, s elárulta, öt év kispesti szereplés után furcsa érzés volt elhagyni a csapatot, de nagy tervekkel vágott bele a kalandba. A koronavírus miatt félbeszakadt bajnokság zárásakor 15. volt a Békéscsaba, amely 3 forduló után a 3. helyet foglalja el a Merkantil Bank Liga tabelláján, 2 győzelem és 1 vereség áll a csapat mögött. A célokat illetően pedig Fazekas Lóránt elárulta, ezzel a helyezéssel a lefújáskor is elégedett lenne.

„Remélem, hogy minél előrébb tudunk végezni a tabellán – mondta fiatal tehetségünk. – Ha pedig az én szemszögömből nézzük, szeretném minden mérkőzésen kihozni magamból a maximumot, remélem, hogy sok játéklehetőséget kaphatok majd, mert az a célom, hogy meg tudjam állni a helyem NB II-ben.“

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club