Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Alázattal és megalkuvás nélkül

Alázattal és megalkuvás nélkül

Club

Published: 11/09/2021, 07:31 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Jóval sikeresebbnek kell lenni a folytatásban

Az elmúlt hetek kudarcai miatt ismét nehéz helyzetbe került a csapat a bajnokságban, erről és a lehetséges megoldásról kérdeztük Kun Gábort, a Budapest Honvéd ügyvezetőjét.

Sorozatban négy vereséget szenvedtünk az OTP Bank Ligában, ebből háromszor előnyből kaptunk ki. Mi nincs rendben a csapatnál, mi a rossz teljesítmény oka?
Többször előfordult velünk, hogy a mérkőzések bizonyos szakaszai között is nagy különbségek mutatkoztak a teljesítményünkben, nagyon sok gólt kaptunk és olyan találkozókat veszítettünk el, amelyekre nagyon nehéz konkrét magyarázatot találni mivel összetett a probléma. Rossz döntések, egyéni hibák és sajnos hozzáállásbeli problémák is előfordultak ebben az időszakban, amelyeknek ez a negatív sorozat lett az eredménye.
Pedig a döcögős szezonkezdet után kiegyenesedni látszott a csapat, aztán megint negatív spirálba kerültünk. Milyen döntéseket hoz a klubvezetés, hogy mihamarabb kikeveredjünk ebből?
Valóban nehezen indult a szezon, de utána volt egy jó sorozatunk és a 8. fordulóban 13 pont állt a nevünk mellett. Sajnos ehhez az elmúlt 4 fordulóban egyet sem tettünk hozzá, amivel nagyon nehéz helyzetbe hoztunk magunkat. Az elmúlt napokban többször is egyeztettünk a vezetőedzővel és a játékosokkal is arról, hogy miként tudunk kijönni ebből a negatív sorozatból. Muszáj már az MTK ellen sikeresnek lennünk. Alkalmaztunk minden eddiginél szigorúbb szankciókat, mind a játékosok mind a stáb esetében. Több játékos esetében is úgy döntöttünk, hogy az első csapattal edzenek, de kikerülnek a meccskeretből. Rövid távon eredményeket várunk el mindenkitől!
Az idény előtt a tabella első felébe várta mindenki a csapatot, ehhez képest éles a kontraszt és nagy az elégedetlenség a szurkolók körében is. Hogyan lehet visszaszerezni a bizalmat?
Eredményekkel. Valamint azzal, hogy mindenki alázattal és megalkuvás nélkül küzd és dolgozik a csapatért, a klubért és természetesen a szurkolóinkért. Az elvárás az, hogy minél előbb odakerüljünk a tabella első felébe és ott is maradjunk stabilan.

11/09/2021, 07:31 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club