Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Andiamo ragazzi

Andiamo ragazzi

Academy

Published: 03/17/2023, 11:43 AMReading time: 2 min
EmailFacebook

A Viareggio Kupában képviseli hazánkat Pinezits Máté csapata

Olaszországba utazik a Magyar Futball Akadémia U19-es csapata. Hazánkat egyedül képviselve vesz részt a Viareggio Kupán a Honvéd, Pinezits Máté tanítványai március 20-ai kezdettel vágnak bele a három csoportmeccsel kezdődő szériába.

A torna immáron 73. alkalommal kerül megrendezésre és a világ legnagyobb utánpótlásműhelyei vesznek részt rajta. Idén több Serie A-s és neves olasz egyesület mellett afrikai, illetve észak-és dél-amerikai nevelőklub is hivatalos lesz a 32 indulóval kezdődő megméretésre, melynek döntőjét április 3-án rendezik meg.

U19-es csapatunk vezetőedzője, Pinezits Máté szerint ez egy nagyszerű lehetőség a fiatalok számára, hogy megtapasztalják akadémistáink, milyen is az európai topfutball belépőszintje.
„Mindenképpen szerettünk volna részt venni egy olyan nemzetközi kupasorozaton a korosztállyal, ahol a maguk korcsoportjában, vagy akár náluk idősekkel szemben is megméretik magukat – kezdte Pinezits Máté. – A Viareggio egy rangos nemzetközi torna, személyesen még nem vettem részt rajta, de hasonló jellegűeken már többször is. Tudom, milyen hatással van a játékosokra egy ilyen típusú, hangulatú erőpróba. Nem mehetünk el amellett, hogy itt a sűrű menetrend miatt öt nap alatt háromszor is bizonyítani kell. A SPAL-t a Pisát és a Kallont (Sierra Leone) kaptuk meg csoportunkba, a két olaszról el lehet mondani, hogy jó néhány játékost adnak az olasz első osztály mostani mezőnyébe is.”

Színes nemzetközi torna lévén rengeteg kultúra mutathatja meg magát a pályán, a nagy olasz csapatok mellett nigériai, ghánai, görög, spanyol, brazil, kanadai, ukrán és amerikai nevező is van. Szakvezetőnk szerint ez is adja a sorozat különlegességét, hogy rengeteg különböző társadalmi és földrajzi helyzetből érkező fiatal is bizonyíthat a tornán.
„Mindenki hozza egy picit a saját kultúráját és azon belül hozza mindenki a maga identitását is, biztos vagyok benne, hogy egy mérföldkő, egy kedves emlék lesz majd ez a pár nap a srácoknak – vélekedett Pinezits Máté. – Szeretnénk mi is a magunk erényeit megmutatni, azt a játékosságot és ötletességet, ami alapvetően bennünk van, ráadásul rendkívül erős riválisokkal szemben tehetjük ezt. Szerényen, figyelmesen tanulni szeretnénk más futballkultúrák csapataitól, ugyanakkor vagányan és megalkuvás nélkül azt is megmutatni, hogy milyen is a magyar stílus és virtus!"

A fiatalokban érhető módon versenydrukk van egy ilyen helyzet előtt, de vezetőedzőnk sem tudja nagyon elrejteni izgalmát.
„Bennem ilyenkor mindig az van, hogy most kell megmutatni mindent, ami bennünk van! Imádom a nemzetközi megmérettetéseket, hiszen minél nagyobb a tét, annál jobb játszani. 100 százalékig hiszek a csapatomban, tudom mire képesek. Számomra az a legfontosabb, hogy játszunk jól és mindenki lépje át a határait, ha ez sikerül, akkor boldogok leszünk. A napokban az utazás kapcsán vetődött fel, hogy csak a csoportmeccsekre, vagy tovább foglaljunk-e szállás. Az a jó, hogy ez rajtunk múlik, és mint korábban említettem, ismerem a srácokat, joggal hiszek bennük.  Amellett, hogy szeretném, ha minél tovább maradnánk, az a legfontosabb, hogy a torna során mennyien bizonyítják, megütik az európai topfutball szintjét” – zárta Pinezits Máté.

VIAREGGIO CUP
SPAL U19–HONVÉD-MFA U19

Március 20., 15:00

HONVÉD-MFA U19–PISA U19
Március 22., 15:00

HONVÉD-MFA U19–KALLON U19
Március 24., 15:00

   


03/17/2023, 11:43 AMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy