Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bőle Lukács érkezik

Bőle Lukács érkezik

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

Tapasztalt támadó középpályás a Honvéd első téli igazolása

Kispesten folytatja pályafutását Bőle Lukács: klubunk másfél éves, hosszabbítási opciót is magában foglaló szerződést kötött a 30 esztendős támadó középpályással.

„Lukács személyében egy kreatív, gyors, több poszton is bevethető játékossal erősödtünk, aki sokat fog tudni segíteni nekünk a sűrű tavaszi program során” – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezetője

A Marcaliban, majd az MTK-ban nevelkedő Bőle Lukács a Kaposvár, a Ferencváros és a Zalaegerszeg színeiben szerepelt az NB I-ben, ahol eddig kereken száz mérkőzést játszott, 9 gólt szerzett, míg mellette 17 gólpasszt adott, s kétszeres magyar bajnoknak mondhatja magát. Három évet töltött a román CSMS Iasi együttesében, 61 első osztályú találkozón 10 gól és 9 assziszt volt a mérlege. A Ferencváros és az Iasi mezében 9 Európa-liga-mérkőzésen is szerepelt.

„Boldog vagyok, hogy végre eldőlt a sorsom, nehéz időszakon vagyok túl, de rendkívül motiválnak érzem magam, bizakodó vagyok a kispesti időszakommal kapcsolatban – mondta Bőle Lukács. – Szeretném stabil kezdőjátékosként segíteni a Honvédot, hogy sikeresek legyünk, itt az ideje, hogy a csapat ebben a szezonban is olyan pozícióban zárjon, amit megérdemel, és bízom benne, hogy ehhez hozzá tudok járulni a teljesítménnyel!”

Bőle Lukácsot szeretettel köszöntjük Kispesten, sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!


BŐLE Lukács

Született: 1990. március 27.

Magasság/súly: 171 cm/ 67 kg

Poszt: támadó középpályás

Mezszám: 21

Korábbi klubjai: Marcali, MTK, Kaposvár, CSMS Iasi (román), Ferencváros, Zalaegerszeg

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club

Farewell to the Hungarian Cup

Farewell to the Hungarian Cup

In the 4th round of the MOL Hungarian Cup, we suffered a 3–1 defeat away to Gyirmót FC Győr, bowing out of the competition.

10/27/2026 | Club

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Key information and match facts – everything you need to know ahead of the clash with Gyirmót FC Győr.

10/27/2026 | Club