Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Cél elérve – jöhet a következő!

Cél elérve – jöhet a következő!

Women's football

Published: 05/30/2024, 01:59 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Az NB I-be jutó női csapatunk az első osztályban is meghatározó lenne, miközben az utánpótlás is fejlődik Kispesten

Aranyérem és feljutás, (a pályán) veretlen bajnoki szezon, a legtöbb rúgott és a legkevesebb kapott gól, kupanegyeddöntő egyedüli NB II-esként, háromból három siker a nagy rivális Újpest ellen – egyértelmű, sikeres idényen van túl a női csapatunk.

Okkal mondhatjuk tehát, hogy messziről indultak a lányok, messzire jutottak az elmúlt egy évben és a tervek szerint ez még csak az út egy része.

„Örülök, hogy sikerült elérni a célunkat és kiharcoltuk a feljutást. A vezetőséggel azt terveztük, hogy két éven belül kell feljutni, de azért bennünk volt, hogy jó lenne már az első évben megszerezni a bajnok címet – kezdte az idény értékelését Korozmán Krisztián szakágvezető, aki Vass László szakmai vezetővel együtt tavaly télen érkezett Kispestre. – Azt tűztük ki magunk elé, hogy a Honvéd nevéhez méltó szintre hozzuk fel a női szakágat, felnőtt- és utánpótlásszinten egyaránt. Ennek érdekében az első félév a helyzet és a lehetőségek felméréséről szólt, és ami nagyon fontos, hogy a klubtól minden segítséget megkaptunk a fejlődéshez, a vezetőségtől kezdve a különböző osztályokon keresztül. A Honvédnál a lányokat tényleg ugyanúgy kezelik, mint a fiúkat, ugyanazt kapják meg, legyen szó például a pályákról vagy a konditerem használatáról. Lehet, hogy kívülről nézve ez alapnak tűnik, a női fociban azonban nem az. Ettől is vagyunk sikeresek, az odafigyelés pedig fontos alapja annak, hogy jó munkát tudj végezni.“



A jó munkának köszönhetően pedig női csapatunk valóban ugrásszerűen fejlődött, 2023 tavaszán 9 mérkőzésen 9 vereség (3–56-os gólkülönbség mellett) volt a mérleg, a 2023/2024-es kiírás pedig 21 győzelmet hozott (138–14). A szakvezetés már nyáron olyan csapatot állított össze (Martin Masaryk edző mellett 18 játékos érkezett), amely tudásban és mennyiségben is megfelelő volt ahhoz, hogy a feljutásra pályázzon, a tavaszi szezonra pedig három minőségi légiós érkezett, s kialakult egy olyan mag, ami az NB I-ben is megállja a helyét.


„Nyáron szeretnénk tovább erősíteni a csapatot, nem nem a kiesés ellen akarunk harcolni, az a célunk, hogy az NB I-ben is meghatározó legyen a Honvéd – hangsúlyozta Korozmán Krisztián. – Kőkeményen dolgozunk azon, hogy megálljuk a helyünket az első osztályban, de közben azon is, hogy fejlesszük az utánpótlást. Immár hat korosztályos csapatunk van, a száz feletti az utánpótlás-játékosok létszáma, itt azonban még legalább két évre van szükség, hogy elérjük azt a szintet, amit szeretnénk. Rendkívül fontos és sokatmondó visszajelzés, hogy egyre többen szeretnének a Budapest Honvéd családjához tartozni, most már nem csak mi keresük meg a játékosokat, hanem többen keresnek meg minket, hogy nálunk futballozhassanak.“

Korozmán Krisztián hozzátette, a folytatásban is az eddigi mutatott hozzáállással és profizmussal kell tovább dolgozni és élni kell a lehetőséggel, hiszen minden adott ahhoz, hogy a női szakág sikeres legyen Kispesten.

A Hatvan elleni szezonzáróra az MLSZ TV stábja is kilátogatott, az általuk készített videót itt nézhetitek meg.


05/30/2024, 01:59 PMWomen's football

Related news

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

In Round 13 of the Simple Női Liga, our women's team claimed a 2–0 victory away against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

We spoke with our midfielder Rebeka Róth about the derby against MTK, the new format of the Simple Women's League, and Saturday's league match against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football

Away Trip Ahead – Our Women's Team Travels to Szekszárd

Away Trip Ahead – Our Women's Team Travels to Szekszárd

Information, interesting facts – everything you need to know about the clash against Szekszárd FC.

10/24/2026 | Women's football

Goalless draw in the derby against MTK after a frantic finale

Goalless draw in the derby against MTK after a frantic finale

We played out a 0–0 draw against MTK Budapest in Round 12 of the Simple Női Liga.

10/22/2026 | Women's football