Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Elkezdődött a munka!

Elkezdődött a munka!

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Fotógaléria – megtartotta első edzését Kispesten Bódog Tamás

A hétfői vizsgálatokat követően kedden már az edzéseké volt a szerep a Budapest Honvéd FC együttesénél, csapatunk új vezetőedzője pedig két tréninggel indította az első napot, a kettő között pedig a tapasztalatairól is beszámolt honlapunknak.

„Az első edzésnek mindig fontos része, hogy az edző és a csapat között megtaláljuk az összhangot, a játékosoknak alkalmazkodni kell az általunk bevezetett változásokhoz, ahogy nekünk is össze kell csiszolódni a labdarúgókkal. Abszolút elégedett voltam a tapasztaltakkal, a játékosok vevők arra, amit csinálunk, remek hozzáállással dolgoztak – mondta Bódog Tamás. – A felkészülés elején, egy új edző érkezésekor természetes, hogy intenzívebb a munka, szeretnénk néhány korábbi berögződést változtatni, oda kell figyelni mindenre, hogy jól működjünk. Én is kíváncsian vártam a közös munkát, hogy megismerjem a keret tagjait, és az optimális terhelést megtalálva toljuk ki a lehető legtovább a határokat.”


01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club