Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fiatal támadót igazoltunk

Fiatal támadót igazoltunk

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Kétéves szerződést kötött a Honvéd Boubacar Traoréval

Újabb fiatal tehetséggel bővült a Budapest Honvéd kerete, miután klubunk megállapodást kötött Boubacar Traoréval. A 20 éves támadó Maliból származik, ahol az AS Salmamy utánpótlásában, majd a Stade Malien felnőttcsapatában futbalozott. Az elmúlt két szezonban a tunéziai első osztályban szerepelt, a CA Bizertin játékosaként 16 mérkőzésen lépett pályára, 6 gólt és egy gólpasszt szerzett.

„Traore leigazolásával egy újabb tehetséges fiatallal erősödött a keretünk – mondta Kun Gábor ügyvezető igazgató. – Kiváló fizikumú, sokoldalú játékos, akivel tovább bővülnek a csapat taktikai lehetőségei.”


Boubacar Traore az elmúlt hetekben már Kispesten készült és részt vett a csapattal a győri edzőtáborban is. A Bamakóban született támadó két évre, hosszabbítási opcióval kötelezte el magát a Budapest Honvédhoz, s komoly tervei vannak a piros-feketékkel

„Láttam a kupadöntőt, megfogott a hangulat és láttam, hogy ez egy remek csapat – árulta el Boubacar Traore. – Nagyon tetszik, amit a Honvéd képvisel, remek a létesítmény is, minden feltétel adott ahhoz, hogy fejlődni tudjak, az Európa-ligában való szereplés lehetősége pedig nagyon vonzó volt számomra. Szeretném segíteni a csapatot, támadóként pedig természetesen szeretnék sok gólt szerezni a klub színeiben. Mindig a fejlődést tartom szem előtt, keményen dolgozom és mindig igyekszem figyelni, hallgatni a tanácsokra. A csapattársak nagyon kedvesen fogadtak, azt hiszem, az itt töltött pár hét alatt sikerült beilleszkednem. Bízom benne, hogy a lehető legjobb eredményt érjük majd el együtt a bajnokságban és a nemzetközi porondon is.”

Boubacar TRAORE

Született: 1999. december 14.
Nemzetiség: mali
Magasság/súly: 190 cm / 80 kg
Poszt: támadó
Mezszám: 29
Korábbi klubjai: CA Bizertin (tunéziai), Stade Malien (mali), AS Salmamy (mali)

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club