Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fontos állomás

Fontos állomás

Academy

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

Profi szerződést kapott Szűcs Tamás (U15) és Kerezsi Zalán Márk (U17)

Kettejükben nem csupán az a közös, hogy első profi szerződésüket írták alá a Budapest Honvéd csapatánál. Mindketten 2018 nyarán érkeztek Kispestre, s a szezon végén már korosztályos bajnoki címet ünnepelhettek.

Szűcs Tamás Hajdúszoboszlón nevelkedett, majd a Hajdúböszörményi TE együttesétől igazolt át az akadémiánkra, s tagja volt az aranyérmes U14-es, valamint a 2. helyet megszerző U15-ös csapatnak is.

„Nagyon nagy álmom vált valóra azzal, hogy megkaptam a profi szerződést – mondta Szűcs Tamás. - Lassan másfél éve vagyok a Honvédnál, ez volt az egyik célom, amikor ide jöttem, de nyilván nem szabad itt megállni. Dolgozni kell tovább, hiszen az elsődleges vágyam, hogy az NB I-ben bemutatkozzak. Szeretnék tovább fejlődni, amiben a szerencsére is szükség lesz. Szerintem a Honvéd akadémiája Magyarországon a legjobb, teljesen elégedett vagyok a körülményekkel és a szakmai stábbal is.“

Kerezsi Zalán Márk korábban a Vasasban futbalozott, s az előző idény végén ugyancsak aranyérmet ünnepelhetett az U16-os csapattal, de pályára léphetett a szintén 1. helyen végzett U17-es korosztályban is. Saját korosztályában nemcsak a házi gólkirályi címet zsebelhette be, de 20 góljával a mezőny második legjobbja lett.

„Természetesen nagyon örülök ennek az elismerésnek. Szerintem mindenkinek ez a célja, az első profi szerződés egy nagyon fontos állomás. Nagyon szeretnék idővel a Honvéd első csapatában bemutatkozni. Ez lesz a második idényem a klubnál, nagyon szeretek itt lenni. Az akadémia színvonala miatt jöttem ide, mert úgy gondolom, hogy minden körülmény adott a fejlődéshez“ – mondta Kerezsi Zalán Márk.

01/01/2021, 01:00 AMAcademy

Related news

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy

Dávid Czinki named in Hungary U17 squad for Euro qualifiers

Dávid Czinki named in Hungary U17 squad for Euro qualifiers

The Hungary U17 national team will face North Macedonia, Turkey, and San Marino in the first round of the European Championship qualifiers.

10/24/2026 | Academy