Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Gazdag Dániel – 150! – Videó!

Gazdag Dániel – 150! – Videó!

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

A Fehérvár ellen köszöntött középpályásunk negyedik akadémistaként érte el a másfél száz meccset.

Nagy Gergő, Baráth Botond és Holender Filip után Gazdag Dániel a Magyar Futball Akadémia negyedik növendéke, aki elérte a 150 NB I-es mérkőzést a Honvéd színeiben, a jubileumot ráadásul győzelemmel ünnepelhette, hiszen Zalaegerszegen 4–2-re nyert a Honvéd. Ennek kapcsán felidéztük az immár négyszeres válogatott középpályás jubileumi meccseit és góljait, akit a Fehérvár elleni mérkőzés előtt köszöntöttünk.

(Cikkünk a Honvéd–Fehérvár mérkőzésre készített stadionújságban jelent meg.)


1. mérkőzés

2014. szeptember 26.: Budapest Honvéd FC–Pécsi MFC 1–2

Kétszer már ült a kispadon, a harmadik alkalommal pedig csereként lehetőséget is kapott, a 77. percben lépett pályára spanyol Cristian Portilla helyett.

10. mérkőzés

2015. május 9.: Budapest Honvéd FC–KTE 2–0

Első NB I-es szezonjában 12 mérkőzést játszott, már a második alkalommal kezdő volt, az ötödik meccsen ünnepelhetett először sikert, akárcsak a tizediknél, a Kecskemét elleni győzelem során.

25. mérkőzés

2015. november 21.: Budapest Honvéd FC–Újpest FC 1–2

Stabil tagja lett a csapatnak, a jubileumi meccsig a szezon 16 mérkőzéséből 14-szer is pályára lépett.

50. mérkőzés

2016. október 29.: Budapest Honvéd FC–Haladás 2–1

Egyet leszámítva a szezon összes meccsén kezdőként lépett pályára, s ekkor győztes találkozón ünnepelhette a jubileumot, az idény végén pedig aranyérmet akasztottak a nyakába

75. mérkőzés

2017. október 14.: Haladás–Budapest Honvéd 1–2

Ismét Haladás, ismét 2–1-es győzelem, ráadásul ebben a szezonban született meg az első NB I-es bajnoki gólja.

100. mérkőzés

2018. szeptember 1.: Újpest FC–Budapest Honvéd FC 0–0

Ezúttal már nem rontották el a lila-fehérek a jubileumot, és a java még csak ekkor következett.

125. mérkőzés

2019. augusztus 31.: Újpest FC–Budapest Honvéd FC 2–3

A szezont négy vereséggel kezdő Honvéd végre győzni tudott, Gazdag pedig remek átemelős góllal indította el a látványos találatok azóta is tartó sorozatát.

150. mérkőzés

2020. október 4.: Zalaegerszeg–Budapest Honvéd 2–4

Bár a játékvezető nem adta meg a gólvonal mögül kikapart szabadrúgásgólját, a győzelem így sem maradt el.


1. gól

2017. október 28.: Balmazújváros–Honvéd 0–3


2. gól

2017. december 9.: Honvéd–Paks 1–0


3. gól

2018. július 29.: Honvéd–Kisvárda 4–0


4. gól

2019. augusztus 31.: Újpest–Honvéd 2–3


5. gól

2019. november 2.: PAFC–Honvéd 1–2


6. gól

2020. június 12.: Mezőkövesd–Honvéd 1–2


7-8. gól


2020. június 24.: Honvéd–Kaposvár 4–2


9. gól

2020. augusztus 21.: MTK–Honvéd 3–1


10-11. gól

2020. szeptember 12.: DVTK–Honvéd 2–4


Gazdag Dániel 9 meccsen szerzett gólt, ebből nyolcszor nyert a csapat!

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club