Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győzelem, sérülésekkel

Győzelem, sérülésekkel

Matches

Published: 07/30/2023, 11:50 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

Kerezsi Zalán a 86. percben talált a kapuba Csákváron, ahol Kocsis Dominikot és Benczenleitner Barnát is le kellett cserélni

Kispesti rigmusoktól visszhangoztak a csákvári utcák: a vörös-feketék kis túlzással megszállták a fejér vármegyei települést, akik már két órával a kezdés előtt együtt várták a mérkőzést. Két busz és megannyi autó érkezett a Városkút Ivóhoz, amelynek egyik termében kézzel rajzolt Honvéd-címer várta a drukkereket, majd hat óra után pár perccel a tábor vezetői kiadták a jelszót: Indulás!

Mintegy három-négyszáz szurkoló indult meg a hatalmas „1909“ felirat mögött és már messziről hallani lehetett, hogy érkeznek a kispestiek, a kapu mögötti vendégszektor, valamint a mellette lévő lelátórész vörös-feketébe borult, s mire útjára indult a labda, ki lehetett tenni a „Megtelt“ táblát, ami 1000 nézőt jelentett a Tersztyánszky Ödön Sportközpontban – köztük legalább hétszáz Honvéd-drukkert!

Csapatunk Csákváron avatta fel az új szezon piros-fekete mezét és bár idegenbeli mérkőzésről beszélünk, a Kispest-tábornak hála hazai hangulatban húzhattuk magunkra először a 2023/2024-es hazai felszerelést. Az új mez pedig még négy perce sem „díszítette“ a csákvári pályát, amikor már gólnak tapsolhattunk: Holman Dávid szöglete után középen többen is beleértek a labdába, amely végül László Noel lábáról csorgott a kapuba, s bár abban a pillanatban mindenki öngólnak könyvelte el a találatot, a játékvezetők Benczenleitner Barnának adták a gólt.

A gyors gól megfelelő alaphangot adott a találkozónak, amelyen a nyáron igazolt játékosaink közül Adorján Krisztián, Holman Dávid, Kálnoki-Kis Dávid (csapatkapitányként) és Kovács Nikolasz is kezdőként lépett pályára, miközben Eördögh András betegség miatt ezúttal csak a lelátóról buzdíthatta a társakat.

Így Eördögh András is azt láthatta, hogy a Honvéd kontroll alatt tartja a meccset, de azzal is szembesülnünk kellett, hogy a gyors, lendületes futballnak a kemény belépők is az ellenszerei közé tartoznak, igaz, erre számíthattunk is, hiszen jó néhányszor elhangzott, hogy a másodosztályban a fizikalitás is fontos szerepet kap. Ami benne van a játékban, de azért volt igazán fájó, mert az egyik összecsapást követően Kocsis Dominik a fejét fogva maradt a földön, orvosi stábunk pedig jelezte is, hogy cserélni kell. Szélsőnket Riba Dániel masszőr támogatta az öltözőbe, a helyére Haragos Viktor érkezett, így az ötödik nyári igazolásunk is debütált az első bajnokin.

A szünetre végül egygólos előnnyel mehettünk, amelyhez Dúzs Gellértre is szükség volt, kapusunk a 29. perc mutatott be egy bravúros védést és azon túl is magabiztosan tette a dolgát. A második félidő elején azonban már ő is tehetetlen volt, egy oldalról belőtt labda után ugyanis Nagy Zoárd reagált a leggyorsabban és hálóba lőtt.

Kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, az egyenlítést követően pedig egyre jobban megismerkedhettünk az NB II küzdelmesebb oldalával. A Csákvár határozottan, keményen, a szabályok engedte lehetőségeket kihasználva futballozott, néha azt éreztük, hogy rendre emberhátrányban futballozunk, olyan sokszor került földre egy-egy játékosunk. Ráadásul a második félidő sem múlt el súlyos sérülés nélkül, Benczenleitner Barna homlokán szétnyílt a bőr, védőnket mentő vitte el a pályáról.

Senki sem ígérte, hogy könnyű lesz az NB II, a fájdalmas összecsapások közepette viszont jó volt látni, hogy a fiatalok percről percre veszik fel a kesztyűt és próbálnak alkalmazkodni minden körülményhez. Közben azonban telt az idő, a 76. percben Dúzs Gellért óriási bravúrja is kellett a döntetlen megőrzéséhez, csapatunk pedig kezdett görcsössé válni.

Ennek ellenére egy pillanatig sem adtuk fel, Benczenleitner Barna sérülése után érkezett a nagy öreg, Ivan Lovric, Kovács Nikolasz a bal oldalon, míg Szabó Alex jobbhátvédként folytatta és ha már oda keveredett, akkor Átrok Zalán ívelése után remekül játszott középre, ahol érkezett a mindig talpra álló Kerezsi Zalán és az öt és felesről a hálóba lőtt, 2–1 ide!

Igaz, még ekkor sem dőlhettünk hátra, négy plusz hat perc volt még a találkozóból, a Csákvár keményen küzdött a második egyenlítésért, a hosszabbításba sorra rúgták a szögleteket, védelmünk azonban nem hibázott, így tíz perccel Kerezsi gólja után fellélegezhettünk.

Az első meccsen megvan az első győzelmünk az NB II-ben!

Senki sem mondta, hogy könnyű lesz, de a nehéz győzelmet adhatnak igazán hitet és erősíthetik még jobban a csapat és a tábor összetartozását!

Egyesült erőkkel!

MERKANTIL BANK LIGA, 2023/2024, 1. FORDULÓ
AQUITAL FC CSÁKVÁR–BUDAPEST HONVÉD FC 1–2 (0–1)

Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 1000 néző

V: Csonka Bence (Horváth Z., Szabó D.)
G: Nagy Z. (47.), ill. Benczenleitner (4.), Kerezsi (86.)
Csákvár: Pécsi – Karacs, Tamás N. (Juhász L., 74.), Szakály D., Farkas A., Papucsek, Mészáros D. (Major, 62.), Nagy Z. (Simon A., 74.), Murka, László N., Fejős (Baracskai, 84.)
Vezetőedző: Tóth Balázs

Honvéd: Dúzs – Kovács N., Szabó A., Kálnoki-Kis, Benczenleitner (Lovric, 81.) – Bocskay, Adorján – Kocsis D. (Haragos, 41.), Holman (Átrok, 72.), Keresztes (Krajcsovics, 81.) – Kerezsi
Vezetőedző: Pinezits Máté


07/30/2023, 11:50 PMMatches

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club