Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hasznos egyeztetés

Hasznos egyeztetés

Club

Published: 06/28/2023, 09:09 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

A szurkolók képviselőivel találkozott ügyvezetőnk, Kun Gergely, s a jövőben rendszeresek lesznek a beszélgetések

A Kispest-tábor kezdeményezésére találkozott a szurkolók képviselőivel ügyvezetőnk Kun Gergely, az egyeztetése fő témája pedig az volt, hogyan lehetne erősíteni a kispesti közösséget, főleg azért is, mert Kispest és a Honvéd hagyományosan erős közösséggel rendelkezett, a szurkolók pedig fontos, sőt elengedhetetlen részei a klubnak.

A nyitott és konstruktív beszélgetésesen megismerhettük a szurkolók részéről összeállított programpontokat, s az egyeztetésen során közösen gondolkozhattunk a megvalósításáról. Az értekezleten abban is megállapodtak a felek, hogy a jövőben rendszeresek lesznek ezek a megbeszélések.

A Kispest-tábor kérte a jegyárak csökkentését, a nyilvános edzések, a szurkolói ankét lehetőségét, klubunk pedig nyitott erre és dolgozunk ezek megvalósításán. Szintén nyitott kapukra és fülekre talált a felkészülési mérkőzések kérdése. A nézők előtt rendezett találkozók lebonyolítása plusz költséget ró a klubra, de mindenképpen szeretnénk, hogy a drukkerek ott lehessenek a meccseken, igaz, ez a döntés a résztvevő klubok és a szakmai kérdések függvénye is lehet.

Szurkolóink pozitívan fogadtak a tavasszal elindítottuk közösségépítő programunkat és további előremutató javaslatokkal is éltek: fontos, hogy az egész dél-pesti régióban erősítsük a kispestiséget, hasznosítsuk a stadion környéki területeket, szervezzünk közönségtalálkozókat, illetve lehetőség szerint festésekkel is formáljuk még inkább honvédosra a Bozsik Arénát.

A jövőben (újra) lesznek fix időpontban stadiontúrák, a nem tv-s meccseinket streameljük majd az NB II-ben, továbbá dolgozunk rajta, hogy az idegenbeli mérkőzésekre megkönnyítsük a jegyvásárlást. A 2. fordulóban, a klub születésnapja apropóján szeretnénk itthon játszani és nyitottak vagyunk arra, hogy a Honvéd születésnapja mellett Puskás Ferenc születésnapja, illetve Kispesti Karácsony része lenne fix időpontokban ismétlődő eseményeknek.

A tavaszi mérkőzéseken tapasztalt problémák okán szeretnénk megoldást találni a büfé szurkolóbarátabb működésére, s az elől sem zárkóztunk el, hogy a jövőben visszakerüljön a klub nevébe a Kispest szó.

A Kispest-tábor 17+1 pontjáról ITT és ITT olvashattok bővebben.

06/28/2023, 09:09 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club