Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
HNK Rijeka–Budapest Honvéd – 1. mérkőzés

HNK Rijeka–Budapest Honvéd – 1. mérkőzés

Matches

Published: 01/13/2023, 01:55 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Online közvetítés – két felkészülési találkozót játszunk a fiumei együttessel

A horvátországi edzőtáborban készülő együttesünk pénteken két találkozót játszik a HNK Rijeka vendégeként, előbb 13, majd 17 órától lépünk pályára, ebben a (folyamatosan frissülő) cikkünkben az első mérkőzésről számolunk be.

1. perc: a fehérben játszó Rijeka kezdte a mérkőzést, csapatunk piros-feketében lép pályára.

1. perc: Kerezsi lőtt a balösszekötő helyéről, 15 méterről, a bal alsó sarok felé tartó labdáját magabiztosan fogta Zadro kapus.

5. perc: Doka indította Krajcsovicsot jobb oldalon, aki 12 méterről a kifutó kapus mellett a kapu jobb oldalába emelt. 0–1.

7. perc: Mitrovic szöktette a jobbösszekötő helyén Kerezsit, aki csinált egy cselt visszafelé, majd hat méterről lőtt, Zadro bravúrral mentett szögletre.

16. perc: Halilovic passzolta be a labdát a védők mögé, a kifutó Tujvel pedig tisztázott, s közben pedig Simicet is földre vitte – a játékvezető szerint kapusunk szabálytalan volt, így tizenegyest ítélt. A büntetőt Djuricin végezte el, a jobb alsó sarok felé tartó lövését Tujvel bravúrral hárította!

28. perc: Krajcsovics indította Kerezsit, a kifutó Zadro azonban megelőzte támadónkat.

37. perc: Vrancic félmagasa bal oldali beadása után Halilovic lőtte mellé a labdát.

38. perc: Banda elé került a labda a tizenhatos előterében, ő pedig 17 méterről a bal alsó sarok mellé lőtt.

40. perc: Török Kevin kapott sárga lapot Vrancic buktatásáért.

42. perc: Vrancic ívelt kapura szögletből, Tujvel azonban résen volt, és oldalra paskolta a léc alá tartó labdát.

45. perc: véget ért az első félidő.

46. perc: csapatunk kezdte a második félidőt.

50. perc: Simcic lőtt nyolc méterről, a balösszekötő helyéről, Dúzs magabiztosan hárított.

54. perc: Vrancic csinált egy szép cselt a bal oldalon, megtolta befelé a labdát, majd a bal kapufa mellé tekert.

55. perc: Simcic 16 méteres lövése megpattant Szabó Alex testén, becsapva ezzel Dúzst, de a labda a lécről a gólvonal elé pattant, majd Vrancic öt méterről (és lesről) mellé fejelt.

58. perc: Mitrovic nehezményezte, hogy a játékvezető több ítéletnél is "megfújja a hazai pályát", ami a bíró szerint sárga lapot ért.

62. perc: hármat cserél a Rijeka, lejön Halilovic, Bodetic és Babic, beáll Gajzler, Vlasenko, illetve Alvarez.

64. perc: Krajcsovics 12 méteres lövését védte Zadro.

66. perc: Gajzler bal oldali beadása után Klemenz tisztázott szögletre.

68. perc: Domingues helyett Menyhárt lép pályára.

70. perc: Vrancic szögletét Vlasenko fejelte kapura, Dúzs még odaért a labdára, majd Gajzler duplázott, s bár Klemenz és Szabó Alex próbált menteni, a labda a lécre pattant, majd végül a hálóban kötött ki. 1–1

72. perc: Alvarez távoli lövését fogta Dúzs.

73. perc: Menyhárt 25 méteres kísérletét húzta le Zadro.

75. perc: kettős csere a Rijekánál, Vrancic és Banda lejön, Panic, illetve Miklos áll be.

76. perc: Tamás bal oldali beadása centikkel csúszott el középen Kerezsi előtt.

78. perc: Krajcsovics 15 méteres lövése vágódott le egy védőről.

79. perc: Benczenleitner Barna helyett Kocsis Gergő áll be.

80. perc: Gajzler bal oldali beadása után a frissen beállt Kocsis tisztázott.

83. perc: Djuricin távoli kísérletét hatástalanította Dúzs.

90. perc: véget ért a mérkőzés.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
HNK RIJEKA–BUDAPEST HONVÉD FC 1–1 (0–1)

Rijeka, zárt kapuk mögött

V: Antonio Melnjak (L. Pajic, M., Balen)
G: Gajzler (70.), ill. Krajcsovics (5.)

Rijeka: Zadro – Smolcic, Kresic, Dujmovic, Bodetic (Vlasenko, 62.) – Babic (Alvarez, 62.), Vrancic, Banda – Halilovic (Gajzler, 62.), Djuricin, Simcic
Vezetőedző: Sergej Jakirovic 

Honvéd: Tujvel (Dúzs, a szünetben) – Szabó A., Klemenz, Török K. (Tamás K., a szünetben) – Doka, Mitrovic, Átrok, Benczenleitner (Kocsis G., 79.) – Krajcsovics, Kerezsi, Domingues (Menyhárt, 68.)
Vezetőedző: Dean Klafuric

01/13/2023, 01:55 PMMatches

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club