Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ifjú tehetséget igazoltunk

Ifjú tehetséget igazoltunk

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

A nigériai Sani Abacha csatlakozik a Honvéd keretéhez

Újabb fiatal tehetséggel erősödött a Budapest Honvéd FC, miután klubunk két évre – hosszabbítási opcióval – szerződést kötött Sani Abachával. Az U17-es nigériai válogatott korábbi csapatkapitánya az elmúlt időszakban többször járt már Kispesten próbajátékon, a nyáron pedig az NB I-es együttes edzőtáborában és felkészülési mérkőzésein is megmutathatta magát. Miután szeptember végén betöltötte 18. életévét, Sani Abacha csatlakozik a piros-feketékhez, azonban az átigazolási szabályok értelmében csak a tavaszi szezonban léphet pályára.

„Sani Abacha egy sokra hivatott fiatal labdarúgó. Bízunk benne, hogy Kispesten kiteljesedhet a tehetsége és hozzájárulhatunk ahhoz, hogy jó játékossá váljon, tudásával pedig a csapatunkat segítse a sikeres szereplésben” – mondta az aláírást követően Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezetője.

Sani Abachára a nigériai Abujában rendezett, Dreamland – Embassy of Hungary Cup elnevezésű utánpótlás-tornán figyelt fel klubunk, ahol 8 nigériai állam 12 akadémiájának versenyén kiváló teljesítményével több neves klub érdeklődését is felkeltette. Az első profi szerződését aláíró védő elárulta, nagy ambíciókkal áll a kispesti kihívás elé.

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek – árulta el Sani Abacha. – A Honvéd nagyszerű klub, az egyik legnagyobb csapat Magyarországon, remek eredményekkel és történelemmel, rengeteg kiváló játékossal. Nagyon jó érzés egy ilyen klub kötelékébe tartozni és aláírni az első profi szerződésemet. Kedves, befogadó emberek dolgoznak a Honvédnál, itt nem számít, ki vagy, honnan jöttél, mindenki egyenlő esélyekkel indul. Nem könnyű eljutni idáig, mindig hinni magadban, hogy a rengeteg kiváló játékos közül épp te juthatsz majd egy ilyen rendkívüli lehetőséghez. Ez a megállapodás hatalmas lépés a karrieremben, megtisztelve érzem magam, de továbbra is előre kell tekintenem és ugyanolyan keményen kell folytatnom a munkát. Alig várom, hogy pályára léphessek és megmutathassam magam a Honvéd színeiben.”


Sani ABACHA

Született: 2002. szeptember 29.

Nemzetiség: nigériai

Magasság/súly: 170 cm/61 kg

Poszt: jobb oldali védő

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club