A jövő keddi, kazahsztáni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtt hazai erőpróba várt az U21-es nemzeti csapatra, amely felkészülési mérkőzésen fogadta Moldovát. A Gera Zoltán váltó Szélesi Zoltán Benczenleitner Barnának és Szabó Alexnek szavazott bizalmat a kezdőcsapatban, Kerezsi Zalán és Eördögh András a padon kapott helyet, míg a keretbe a meccs napján bekerülő Dúzs Gellért pénteken csatlakozik társaihoz, így ő egyelőre otthonról szurkolt a többieknek.
A negyedik percig kellett várni az első helyzetre, ami egy kitűnő Szabó Alex indítással kezdődött. Védőnk tűpontos labdát adott a bal szélen felfutó Benczenleitner Barnának, aki a tizenhatos sarkáig jutott, majd a középen érkező Vitális Milán elé passzolt, de sajnos a szép akció végén nem sikerült a gólszerzés, így kirúgással folytatódott a találkozó. A 25. percben Szabó Alex a jobb szélről passzolt ígéretesen középre, azonban nem sikerült gólra váltani az átadást.
Fölényben futballoztak a mieink, azonban 38. percben a vendégek is életjelet adtak magukról: Vicu Bulmaga 25 méteres szabadrúgása a keresztlécen pattant – velünk volt a kapufa! A vendégek villanása után ismét mi domináltunk, a fennmaradó időben még nagyobb nyomást gyakorolt ellenfelére a válogatott, az eredmény azonban nem változott, 0–0-val mehettek frissíteni a felek.
Szélesi Zoltán szövetségi edző Pécsi Ármin mellet a szünetben végig melegítő Kerezsi Zalánnak szavazott bizalmat a folytatásban, támadónk a honvédos meccsekhez hasonlóan 11-essel a hátán futott a gyepre és végezte el a kezdőrúgást. Házi gólkirályunk a 48. percben máris megkavarta a moldáv védelmet, a bal szélről betörve cselezte el magát a kapuig, de a középre passzolt labdája után az utolsó pillanatban mentettek a védők a magyar támadók elől.
Sokat azonban nem kellett várni a következő lehetőségre, az 54. percben Vitális Milán szögletébe Kata Mihály csúsztatott bele, a középre szitáló labdát pedig Kerezsi Zalán lesipuskás módjára bólintotta a hálóba, aki ezzel második találatát szerezte az U21-es nemzeti csapatban (1–0).
A 74. percben Eördögh András is pályára lépett, míg véget ért a találkozó Benczenleiter Barna és Szabó Alex számára, miközben a magyar mezőnyfölény pedig a cserék ellenére sem csökkent, sőt a 92. percben újabb góllá érett: Jurek Gábor duplázta meg az előnyünket és állította be a végeredményt (2–0) egy jobb felső sarokba tekert lövéssel.
„Küzdős meccset játszottunk, mindenki bizonyítani szeretett volna az új edzőnek és a szakmai stábnak – mondta a csapat első gólját szerző Kerezsi Zalán. – Próbáltuk az új játékelemek mentén futballozni, voltak hiányosságok, de erre van ez az összetartás, hogy az ilyen hibákat kijavítsuk. Volt egy kisebb gólcsendem, ami a Soroksár elleni bajnokin tört meg, az ilyen dolog természetes, a futball része. Örülök, hogy a lendület a válogatotthoz is elkísért, mindig jó érzés címeres mezben betalálni!”
U21-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–MOLDOVA 2–0 (0–0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion
G: Kerezsi (54.), Jurek (90+2.)





