Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Kedden dől el”

„Kedden dől el”

Club

Published: 02/06/2023, 04:43 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Dean Klafuric szakvezetőnkkel hangolódunk a Vasas elleni kuparangadóra

Február 7-én, kedden visszatér a MOL Magyar Kupa-sorozat. Legutóbb októberben játszottunk, akkor a Szombathely csapatát búcsúztattuk idegenben (1–2), most pedig a Vasas csapához utazunk Angyalföldre. Dean Klafuric vezetőedzőnket kérdeztük hogyan készül a piros-kékek elleni nyolcaddöntőre.

A Kispesten eltöltött három hónapját követően szakvezetőnk szerint felismerhető jelei vannak a fejlődésnek, amelyet eddig csak időszakosan sikerült megmutatni, de bízik benne, hogy ezek a stílusjegyek tartósan láthatóak lesznek.

„Kezd láthatóvá válni mindaz, amit szeretnénk látni a csapattól, de egyáltalán nem mondanám, hogy elégedett vagyok – kezdte Dean Klafuric. –  Mindez persze természetes, hiszen védekezésben és támadásban mutatott játékunk korántsem tökéletes még, sokat kell dolgozni rajta, de a haladás látható.”

A sajtótájékoztatók alkalmával többször szóba került, hogy ciklikus a játékunk, egy-egy játékrészre teljes kontrollt tudunk kiépíteni, míg a következőben ennek ellentétje lesz jellemző.

„A felkészülés során kitűnő horvát csapatokkal, míg az elmúlt két bajnoki fordulóban a hozzánk hasonló helyzetben lévő Újpest és a tavalyi ezüstérmes Kisvárda ellen játszottunk, szóval minőségi riválisokkal szemben próbálhattuk a lehető legjobban megvalósítani az elképzeléseinket. Nagy rajtunk a nyomás, ami természetes, de ezek a helyzetek és meccsek kellenek ahhoz, hogy a játékunk a pályán is érettebb és ösztönösebb legyen, ne csak a mágnestáblán. Sajnos a futballban nincs a meccsek előtt egy író, aki lelki szemeivel papírra veti majd a cselekményt és megálmodja a végkifejletet. Minden helyzet a felkészülésen, azaz a csapaton és a stábon múlik, nyomás alatt tudunk a legjobban fejlődni, ezek által tudunk a lehető legellenállóbbak lenni majd minden szituációban és csökkenteni a számunkra nem kívánatos helyzetek előfordulását.” – vélekedett horvát mesterünk.

November 10-én, szűk három hónapja találkoztunk legutóbb a Vasassal, akkor a bajnokságban és azon a meccsen 2–0-ra nyertünk a Bozsik Arénában, de azóta rengeteg idő telt el.

„Nem szabad azt hinnünk, hogy ugyan azzal a Vasassal találjuk szembe magunkat február 7-én, sok meccsüket láttam idén, egy szervezett, kvalitásokkal teli csapatnak tűntek a Ferencváros és a PAFC elleni bajnokijuk alkalmával – hangsúlyozta Dean Klafuric. –  A kupasorozat lehetőséget ad nekünk arra, hogy bár hasonlóan nyomás alatt, de többet kísérletezhessünk a mérkőzéseken, mondhatni több mozgásterünk van. Analizáltuk a játékukat és megpróbáljuk majd a találkozón a mi akaratunkat rájuk erőltetni, a stílusunkat egyre látványosabban megcsillogtatni, teljes kontroll alatt tartani a meccset, amire eddig is törekedtünk.” 

Horvát mesterünkkel a legutóbbi mérkőzésen ünnepeltük a szezon első hazai bajnoki győzelmét. Neki is kedves emlék az a nap, de ő emellett másképpen viszonyul a múltbeli eredményekhez.

„Pszichológiai szempontból nem szeretek a „legutóbbi” mérkőzésről beszélni, mert elterelheti a játékosok figyelmét. A nagy siker túlzott önbizalmat, míg a vereség annak hiányát eredményezi, az ilyet ki kell zárni. Nem szeretek ezen okból sem visszagondolni hónapokkal ezelőtti párharcokra, mert csak elterelné a figyelmünket, mindig csak a következő meccs van. Persze szép emlék, de nem befolyásolhatja a stábomat és engem sem egy prekoncepció, ami az alapján az eredmény alapján születne, hiszen kedden dől el, hogy jól készültünk-e a kupameccsre” – zárta Dean Klafuric a nyolcaddöntő előtti beharangozóját.

02/06/2023, 04:43 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club