Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Lélegeztetőgépet adományozott a Honvéd-család!

Lélegeztetőgépet adományozott a Honvéd-család!

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

A Szent László Kórház kapta az életmentő orvosi készüléket

Lélegeztetőgépet adományozott a Honvéd-család a Szent László Kórháznak, amely készüléket a kispesti szurkolók, a klub tulajdonosai, Mendelényi Dániel és Bozó Zoltán, illetve egyik támogatónk, Wieszt Attila vásárolt meg. Szurkolóink önkéntes adakozással gyűjtöttek pénzt, így a többmillió forintos lélegeztetőgép vásárlásában több mint 200 kispesti drukker is részt vállalt.

Az átadáson Mendelényi Dániel elmondta, a mostani adományozás is azt bizonyítja, hogy a Budapest Honvéd FC-re, annak szurkolóira, játékosaira, illetve kollégáira minden körülmények között számítani lehet.

„Sokat kaptunk a magyar emberektől, természetes, hogy amikor kell, itt vagyunk. Az ország számíthat ránk a bajban is!” – mondta Mendelényi Dániel.

A Honvéd-tábor nevében, a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület (KLTE) részéről Koncsik Tibor azt emelte ki, hogy a szurkolói kezdeményezésre indult akció is azt bizonyítja, összefogással szinte bármit el lehet érni.

„Nemcsak támogatója, de lelkes szurkolója is vagyok a Honvédnak, fantasztikus közösség a miénk, amire nagyon büszkék vagyunk és természetes volt, hogy segítünk” – mondta Wieszt Attila, az Endoplus Service Kft. tulajdonosa.

A Szent László Kórház alapítványának képviselője, Dr. Tóth Ildikó megköszönte a készüléket a klubnak és szurkolóinak, és elmondta, reméli, hogy sok ember gyógyulásához járultunk hozzá az önzetlen adománnyal.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club

Farewell to the Hungarian Cup

Farewell to the Hungarian Cup

In the 4th round of the MOL Hungarian Cup, we suffered a 3–1 defeat away to Gyirmót FC Győr, bowing out of the competition.

10/27/2026 | Club

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Key information and match facts – everything you need to know ahead of the clash with Gyirmót FC Győr.

10/27/2026 | Club