Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Már a visszatérésre koncentrál

Már a visszatérésre koncentrál

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Keresztszalag-szakadást szenvedett Banó-Szabó Bence

Ártalmatlan szituáció volt…

„Az egyik edzésen jobbról jött egy beadás, ballal nyúltam a labda felé, majd a jobb lábamra érkeztem le, ami hátrabicsaklott, egyből éreztem egy reccsenést, és ahogy a földön feküdtem, már éreztem, hogy baj van – idézte fel a sérülés pillanatait Banó-Szabó Bence, az esetet követő vizsgálatok pedig sajnos megerősítették, amit az elején is sejtettünk, a 20 esztendős középpályásnak elszakadt a keresztszalagja. – A helyzethez képest jól vagyok. Amikor megtörtént az eset, rögtön tudtam, hogy nagy a baj, mivel még soha nem éreztem ekkora fájdalmat, most már viszont arra koncentrálok, hogy vár rám a műtét, amely után a lehető leghamarabb szeretném elkezdeni a rehabilitációs munkát.”

Az utánpótlás-válogatott középpályás hangsúlyozta, köszöni Batik Bencének, hogy ebben a nehéz időszakban is segíti, törődik vele, legyen szó egy kis sétáról, kikapcsolódásról, vacsoráról, vagy arról, hogy megpróbálja felvidítani, erőt adni neki a szomorú pillanatokban.

„Egy hónapnál hosszabb kihagyásom még soha nem volt, az meg semmi ahhoz képest, ami most vár már – jegyezte meg Banó-Szabó Bence, akinek várhatóan több mint fél évet kell kihagynia. – Az egész csapat támogat, a nyáron keresztszalag-szakadást szenvedő Mohamed Mezghrani rögtön mondta, hogy ha gondolkoznék azon, hogy hol végezzék el a műtétek, őt Toman József csapatorvosunk műtötte, és nagyon jól sikerült a beavatkozás, tőle és a szintén hasonló sérülést szenvedő Levkovich Robitól is kaptam hasznos tanácsokat, de igazból az egész csapat mellettem van, látszik, hogy milyen jó a közösség, hiszen összetartunk a bajban! Jólesik a társak támogatása, és azon leszek, hogy minél gyorsabban felépüljek, még erősebben térjek vissza, várom, hogy ismét magamra húzhassam a Honvéd mezét!”

Gyors gyógyulást, Bence! Várunk vissza a pályára!

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club