Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Mindenki megérdemelte ezt a győzelmet”

„Mindenki megérdemelte ezt a győzelmet”

Club

Published: 11/11/2022, 01:29 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Ismét Nenad Lukic volt a nyerőember a Vasas ellen

A Vasas elleni rangadón hasonlóan alakult a forgatókönyv, mint a szezon első találkozásánál. A bajnokság 15. fordulójában ezúttal a Bozsik Arénában találkoztak a csapatok és az angyalföldi együttessel szemben ismét Nenad Lukic találataival szereztük meg a három pontot. Szerb támadónk, augusztusban 1–1-nél szerzett győztes találatot, míg ezúttal két góljával döntötte el a három pont sorsát.

„Nagyon boldog vagyok, hiszen nemcsak én, hanem az egész csapat kemény időszakot tudhat maga mögött – kezdte Nenad Lukic a mérkőzést követően. – Nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy szerettük volna. Az utóbbi mérkőzésen sok lehetőségünk volt, mégsem sikerült pontot szerezni. Örülök, hogy ezúttal már értékesíteni tudtuk a helyzeteink egy részét és külön öröm, hogy kétszer is betaláltam, úgy látszik, a Vasas ellen jól jön ki nekem a lépés.”

30 éves támadónk a 90. percben vastaps kíséretében hagyta el a pályát (Lazar Cirkovic váltotta), házi góllövőlistánk éllovasa nagyon örült, hogy a szurkolókkal együtt ünnepelhette találatát.

„Megértem a táborunkat – tette hozzá Lukic –, hogy csalódottak, hiszen a tabellán nem ott vagyunk, ami elfogadható, sem nekik, sem nekünk. Viszont amikor betaláltunk és együtt örültünk, már egy fantasztikus pillanat volt.”

Érthető, ha egy derbin aratott győzelmet követően pozitívabban látjuk a helyzetünket, ám nem pihenhetünk, hiszen vasárnap újabb rangadó vár ránk, ahol a Ferencváros együttese ellen mérkőzünk meg. Csapatunk 27-ese jó eredménnyel menne bele a téli felkészülésbe.

„A Vasas elleni derbi nagyon fontos számunkra, kemény találkozón vagyunk túl. Úgy érzem, hogy mindenki megérdemelte ezt a győzelmet, a játékosok és a szurkolók egyaránt. Ez segíthet nekünk önbizalmat meríteni a Ferencváros elleni találkozóra. Fontos lenne, hogy ott is jó eredményt érjünk el és úgy menjünk szünetre, hogy egy jó felkészülést követően ott legyen a tabellán a Honvéd, ahová tartozik – ezután pedig már azzal folytatta Lukic, hogy a vasárnapi mérkőzésen mire lesz szükség a zöld-fehér riválisunk ellen. – Tudjuk, hogy a Ferencváros elleni rangadónál ennél is több kell, mindenből. Agresszívabban, keményebben, pontosabban és még fegyelmezettebben kell játszanunk ellenük, ha jó eredményt akarunk elérni.”

11/11/2022, 01:29 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club