Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Remek erőpróba

Remek erőpróba

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

A Siófok csapata ellen gyakoroltak a Budapest Honvéd fiataljai

Lejátszotta a szezon első felkészülési mérkőzését a Honvéd, amelynek soraiban ezúttal a bő keret fiataljai és a kölcsönből visszatérő játékosok kaptak szerepet. A Simon Miklós által vezetett csapat azt a Siófokot látta vendégül a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontjában, amely kooperációs szerződés keretén belül több kispesti tehetségnek is játéklehetőséget biztosíthat majd az előttünk álló szezon során.

A partneri megállapodás jegyében rendezett erőfelmérésen is több honvédos futballistát fedezhettünk fel a vendégek sorában: Horváth Milán és Tömösvári Bálint kezdőként, majd a második félidőben Erdélyi Botond és Hajnal Gergely csereként lépett pályára. A lelátón pedig – amelyet a szurkolók is birtokba vehettek – az első csapat játékosait is felfedezhettük, hiszen Ivan Lovric, Nagy Gergő, Szendrei Norbert, Cipf Dominik és a rehabilitációját töltő Banó-Szabó Bence is érdeklődéssel figyelte a fiatalok szereplését.

Az első félidő után még gól nélküli döntetlennel fordultak a felek, a szünet után azonban vendégeink szereztek vezetést a 61. percben, Horváth Péter révén. Bár a kispesti fiatalok elszántságára nem volt panasz, több nagy helyzet is kimaradt a siófoki kapu előtt, míg a túloldalon Nikházi duplázta meg a balatoniak előnyét. Egy perccel később Bartha Botond jóvoltából szépített a Honvéd, s bár a hajrában már nem tudtuk utolérni a vendégeket, a felkészülés első hetének végéhez érve jó kis bemutatkozást produkáltak a fiatalok.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Budapest Honvéd–BFC Siófok 1–2 (0–0)

Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Vezette: Kulcsár Katalin (Török K., Molnár I.)

Gólszerző: Bartha (86.), ill. Horváth P. (61.), Nikházi (85.)

Honvéd: Megyeri (Schrankó, 81.) – Buna, Temesvári, Szabó A. (Török, 65.), Feledy (Sikorszki, 65.) – Sztojka (Ágoston, 75.p.), Sani (Bartha, a szünetben), Soltész (Pisont P., 75.), Bocskay (Eördögh, 65.) – Thierry (Németh D., a szünetben), Májer.

Edző: Simon Miklós

Siófok: Hutvágner – Izing (Nikházi, a szünetben), Jagodics, Horváth M., Lapos (Erdélyi, a szünetben), Tajthy T., Medgyesi (Hajnal G., 62.), Kiss B., Tömösvári (Balogh B., a szünetben), Elek (György, a szünetben), Horváth P.

Edző: Gál István

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club