Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Rutinos középpályás érkezik

Rutinos középpályás érkezik

Club

Published: 06/30/2022, 02:40 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Nikola Mitrovic a harmadik nyári igazolásunk

Magyarországon is ismert és már bizonyított játékossal bővül a Budapest Honvéd kerete, klubunk ugyanis egyéves megállapodást kötött a szerb Nikola Mitroviccsal, aki korábban Újpesten, a Videotonban és Zalaegerszegen is futballozott.

„Nikolát nem kell bővebben bemutatni, a korábbi években az NB I egyik legjobbja volt a posztján. A számokat tekintve a legutóbbi idényben még jobban teljesített, mint az azt megelőző kettőben, egy gólja mellett 11 gólpasszt is adott és bízunk benne, hogy az előttünk álló időszakban is minőségi teljesítményre lesz képes. Emellett a személyisége is fontos számunkra, ő egy olyan labdarúgó, aki sokat segíthet az akadémiáról érkező fiataloknak, ami szintén fontos része a stratégiánknak“ – mondta Chris Docherty, klubunk sportigazgatója.

A 35 éves középső középpályás a szerbiai (akkor még jugoszláv) Krusevacban született, a Napredek együttesében nevelkedett, 20 esztendősen pedig már a szerb sztárcsapat, a Partizan Beograd játékosa volt. Szerbia után Magyarországra vezetett az útja, egy szezont Újpesten, aztán kettőt Székesfehérvárott töltött, megfordult Oroszországban, Izraelben, Kínában, Azerbajdzsánban, Cipruson és Lengyelországban is, majd 2019 nyarán tért vissza Magyarországra, egy szezonon át a Zalaegerszeget, míg kettőn keresztül az Újpestet erősítette. Nikola Mitrovics mind a hat itthoni idényében kulcsember volt klubjaiban és eddig összesen 177 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 16 gól és 49 gólpassz fűződik a nevéhez. Szerb és izraeli bajnok, illetve Izraelben és Magyarországon is kupagyőztes csapat tagja volt.

„Mindenképpen szerettünk volna a családommal Magyarországon maradni, a Honvéd pedig az egyik legnagyszerűbb klub, hatalmas szurkolótáborral, történelemmel és persze csodás létesítményekkel. Ezek mind fontos tényezők voltak a döntésemben, hogy itt folytassam a pályafutásomat, és nagyon örülök, hogy mostantól én is részese lehetek a klubnak – mondta az aláírást követően Nikola Mitrovic. – Szeretnék ugyanolyan, vagy még annál is jobb teljesítményt nyújtani, mint az előző szezonban, és segíteni a csapatot, hiszen a Honvéd megérdemli, hogy előkelőbb helyet foglaljon el a magyar futballban.“

Nikola Mitrovicsot szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!



Nikola MITROVIC

Született: 1987. január 2.

Nemzetiség: szerb

Poszt: középső középpályás

Korábbi klubjai: Napredak, Partizan Beograd (mindkettő szerb), Volga NN (orosz), Újpest, Videoton, ZTE, Maccabi Tel-Aviv, Bnei Yehuda (mindkett izraeli), SH Shenxin (kínai), Anorthosis (ciprusi), Wisla Krakków (lengyel), Keshla (azeri)

NB I-es mérkőzései: 177/16

Válogatottság: 1/0

06/30/2022, 02:40 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club