Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sikeres műtét

Sikeres műtét

First team

Published: 10/03/2023, 09:56 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Ivan Lovric szerdán térhet haza a kórházból és el is kezdheti a rehabilitációt

A Szeged elleni bajnokink 5. percében szenvedett bokasérülést Ivan Lovric, s már akkor látszott, hogy nagy a baj, a társak és az egészségügyi stáb is egyből jelezte, hogy cserélni kell, csapatkapitányunk pedig hordágyon hagyta el a stadiont és rögtön kórházba szállították.

A vizsgálatok megállapították, hogy Ivan Lovricnak eltörött a bokája, a 37 esztendős védőt hétfő este csapatorvosunk, dr. Lestár Péter megoperálta, szerdán pedig hazatérhet a kórházból.

„Köszönöm az érdeklődést, a helyzethez képest jól vagyok – kezdte Ivan Lovric. – Szerencsére a műtét rendben lezajlott, most már arra figyelek, hogy minél hamarabb felépüljek, de azért ez egy súlyos sérülés, kitartásra, türelemre, időre és sok munkára lesz szükség. Fáj és bosszant, hogy kiestem, hiszen szeretnék segíteni a csapatnak, így viszont egyelőre csak kívülről tudom támogatni a társakat. Ami a sérülést illeti, nem tudom felidézni, nem emlékszem a történtekre, de nem is szeretném látni, inkább előretekintek, hogy még erősebben térjek vissza.“

Ami a visszatérést illeti, Lestár Péter elmondta, az átlagember számára 4-5 hónapos kihagyással jár egy ilyen törés, viszont ha minden jól alakul, akkor 2-3 hónap már újra számíthatunk csapatkapitányunkra, aki jelen állás szerint maradéktalanul felépülhet a sérülésből.

„Ivan Lovric külbokatörést szenvedett, amely után egy lemezes, csavaros csontegyesítő műtétet végeztünk el, a beavatkozás jól sikerült és szerdán haza is térhet a kórházból – mondta érdeklődésünkre Lestár Péter. – Gyakorlatilag innentől már el is kezdődik a rehabilitáció, elsőként felső test, illetve törzsizom-erősítő gyakorlatokat végezhet és eközben majd meglátjuk, hogy mikor lehet elkezdeni a boka mozgatását, milyen ütemben terhelhetjük majd. A fém implantátumokat később el lehet távolítani, de úgy helyeztük el őket, hogy addig se zavarják a játékban és komfortosan tudja felvenni a focicipőt is.“

Ivan Lovricnak sok erőt és kitartást kívánunk a rehabilitációhoz, várjuk vissza a csapatba!

10/03/2023, 09:56 PMFirst team

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team