Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Stabilitás, mentális erő

Stabilitás, mentális erő

Club

Published: 12/22/2021, 11:13 AMReading time: 2 min
EmailFacebook

Interjú – meg kell becsülni, ha valaki a Honvéd játékosa lehet

A Bozsik Aréna átadása, a fiatal játékosok fejlődése mindenképpen öröm és nagy lépés, de az NB I-es csapatnak sokkal jobban és stabilabban kell teljesíteni a folytatásban – Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezetője honlapunknak adott interjújában értékelte 2021, meglehetősen hektikus őszét.

Mennyire lehet elvonatkoztatni ettől az évtől és lehet-e felhőtlen a karácsony?

Ez ilyenkor mindig nehéz, mert sajnos nem lehet elvonatkoztatni a csapat szereplésétől, már csak azért sem, mert a család ugyanúgy megéli velünk a nehezebb hétköznapokat, mint egy rosszul sikerült mérkőzés utáni hétvégét. Természetesen ugyanez igaz fordítva is, ha sikeresen szerepel a csapat, de ebből sajnos kevesebb volt idén. Ezt mindenképpen szeretnénk, ha megváltozna.

Nehéz évet zárunk, mik voltak ennek a legfontosabb tanulságai?

Talán a legfontosabb az, amit már eddig is éreztünk és most megtapasztaltunk, hogy ebben a 12 csapatos bajnokságban minden egyes pontért iszonyatosan meg kell harcolni és egy pillanatra sem szabad kiengedni.

Mit kell másként tennünk, mi mindenen kell javítanunk a következő esztendőben?

Természetesen sok mindenen. Viszonylag rendben vagyunk a lőtt gólok számában, viszont nagyon sokat kaptunk, így ezen mindenképpen változtatnunk kell. Több mérkőzés is volt, amelyet nyert helyzetből engedtünk ki a kezünkből, rengeteg pontot vesztettünk így. Stabilabb játékot szeretnénk látni, ahol nincsenek ekkora ingadozások mérkőzésen belül. Nagyobb fegyelmet és kötelességtudatot várunk el a csapattól és a stábtól, ehhez pedig meglesznek a szükséges eszközök. 

Milyen változások várhatók az első csapatnál a téli szünetben?

Az edzői stáb folytatja a munkát, azonban a keretben várhatóak változások. Elkezdődtek a tárgyalások a kiszemelt játékosokkal, de helyet is kell teremteni nekik, így természetesen távozók is lesznek. Fontos, hogy akik érkeznek, azok nemcsak játékban hanem mentalitásban is hozzá tudjanak tenni a csapathoz. Akik pedig maradnak, azok még jobban becsüljék meg, hogy a Honvédban játszhatnak.

Ha az NB I-es gárda szereplése kevés örömre is adott okot, voltak szép részei a 2021-es évnek, például a Bozsik Aréna átadása. Mit jelent ez a klubnak?

Óriási dolog, hogy végre van otthonunk és hazai pályán tudunk játszani a szurkolóink előtt. Nem volt egyszerű, amíg elértünk ide. Elég ha csak arra gondolunk, hogy a vírus miatt egy nappal a megnyitó előtt még kérdés volt, lesz-e egyáltalán mérkőzés. Szerencsére sikerült megoldani, hogy legyen és méltó ünnep volt egy ilyen nagy naphoz. A hazai pályán elvesztett pontok viszont duplán fájnak, ezért is fontos, hogy eredményesebbek legyünk a Bozsik Arénában is.

Öt MFA-nevelés játszott idén a válogatottban, több korosztályos válogatott tehetségünk van, mikor lehet még több akadémista az első csapatban is?

Először is nagy büszkeség a válogatott játékosok szereplése. Ami az első csapatban lévő akadémistákat illeti már most télen is többen csatlakoznak a felnőtt kerethez, de minden kölcsönadott játékosunkat figyelemmel követjük. Közülük többen már most is itt lehetnének, de nagy eséllyel nyártól az első csapat keretéhez fognak tartozni. Természetesen ez nagyban függ tőlük is, viszont esetükben úgy ítéltük meg, hogy egy év kölcsönjáték után még több tapasztalattal, komplexebb játékosként térnek vissza, akár az NB II-ből, akár külföldről.

Milyennek értékeled az akadémia 2021-es évét?

Annyiban nagyon jónak, hogy a felfelé áramlás jól működik és nagyon sok fiatal tehetség már 16-17 évesen meg tudja mutatni magát a felnőttfutballban a második csapat keretein belül. Emellett minden eddiginél több játékosunk kapott szerepet az utánpótlás-válogatottakban. Abban kell fejlődjünk, hogy még képzettebb, mentálisan erős, a felnőttfutball kihívásainak megfelelő játékosok kerüljenek ki az akadémiáról, akik be tudnak mutatkozni az első csapatban és később akár erősségei lesznek, mint mondjuk Gazdag Dani, aki most már a válogatottban is egyre meghatározóbb szerepet tölt be.

Mi lehet a cél, mi vár ránk jövőre?

Mindenképpen eredményesebb félévet szeretnénk zárni a tabella első felében és a kupában is szeretnénk újra nagyot alkotni.

12/22/2021, 11:13 AMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club