Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szegeden lesz a kupavisszavágó

Szegeden lesz a kupavisszavágó

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

Ingyenes buszokat indít a Budapest Honvéd az MK-negyeddöntőre

Március 11-én kerül sor a Magyar Kupa-negyeddöntőjének visszavágójára, amelyen a Budapest Honvéd FC a Paksi FC gárdáját fogadja. Mivel a visszavágók napján az MTK is hazai pályán szerepel (a Dorogot fogadják), ezért az Új Hidegkuti Nándor Stadion helyett új helyszínt kellett keresnünk a mérkőzésnek.

A klubvezetés természetesen az összes (fővárosi) lehetőséget figyelembe vette, több budapesti és vidéki létesítménnyel is egyeztettünk, hiszen szerettük volna megtalálni azt a helyszínt, amely megközelítése a lehető legkevesebb nehézséggel jár a szurkolóink számára, főleg mivel szerdai mérkőzésről van szó. Azonban a stadionválasztásnál az úgynevezett infrastruktúra-szabályzat is figyelembe kellett vennünk, amelynek lényege, hogy csak olyan feltételrendszerrel bíró stadiont választhattunk, ami megfelel annak az osztálynak, amelyben az adott csapat játszik, ergo az NB I-es Honvéd csak NB I-es minőségű létesítményben rendezheti a meccsét.

Ezen a ponton pedig a szegedi stadion volt az egyetlen, amely elérhető volt és az előírásoknak is megfelelt, így a Szent Gellért Fórum ad otthont a Honvéd–Paks mérkőzésnek március 11-én 18:00 órától.

A távolság miatt a klub szeretné segíteni a szurkolók Szegedre utazását, ezért a Budapest Honvéd a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesületen keresztül ingyenes buszokat indít a találkozóra, amelyre a szokott módon, a Kispesti Futball Házban, az ontourkispest@gmail.com címen (az utazók nevének feltüntetésével), illetve a +36 30 204 6926-os telefonszámon lehet jelentkezni.

(fotó: facebook.com/szegedifutball)

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club

Farewell to the Hungarian Cup

Farewell to the Hungarian Cup

In the 4th round of the MOL Hungarian Cup, we suffered a 3–1 defeat away to Gyirmót FC Győr, bowing out of the competition.

10/27/2026 | Club

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Key information and match facts – everything you need to know ahead of the clash with Gyirmót FC Győr.

10/27/2026 | Club