Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Távozó játékosok

Távozó játékosok

Club

Published: 07/01/2024, 02:02 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Öt futballistánktól veszünk búcsút

Szerződése lejártával (illetve az abban foglalt opciós hosszabbítási lehetőségtől eltekintve) öt játékos távozik a Budapest Honvéd FC együttesétől.

„Az elmúlt szezon arról is szólt, hogy felmérjük, kik azok a játékosok, akikre a folytatásban is számíthatunk, továbbá a lehetőségeinket is figyelembe kell venni és olyan labdarúgókkal megállapodni, akik ár-érték arányban is megfelelnek az elképzeléseknek. A távozókkal két fiatalabb akadémistánk is búcsúzik a csapattól, a megállapodásuk meghosszabbítása a korábban kötött szerződéses feltételek okán a lehetőségeinknél nagyobb gazdasági terhet róttak volna a klubra, a számunkra kedvezőbb feltételek mentén pedig nem tudtunk megállapodni velük. Ettől függetlenül továbbra is jelentős szerepet szánunk a saját nevelésű játékosoknak, a keretünk nagyobb részét az új szezonban is az akadémistáink alkotják majd, akik az elmúlt idényben fontos tapasztalatokat gyűjthettek az NB II-es bajnokságban“ – hangsúlyozta Kun Gergely a Budapest Honvéd ügyvezetője.

Adorján Krisztián egy szezont töltött Kispesten, a rutinos középpályás 29 bajnoki és 2 Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára, ezzel pedig búcsúzik is a profi futballtól, ugyanis a visszavonulás mellett döntött.

Bocskay Bertalan 32 bajnokin és 2 kupameccsen lépett pályára az legutóbbi idényben, akadémistánk a 15. születésnapja előtt érkezett a Honvédhoz, szerepelt a szerbiai Topolya együttesében is, az első csapatban összesen 71 találkozón játszott, ezeken 2 gólt jegyzett.

Eördögh András 2015 februárjában lett a Magyar Futball Akadémia növendéke, a 2023/2024-es szezonban 24 bajnokin és 2 MK-mérkőzésen kapott lehetőséget, volt a Siófok kölcsönjátékosa, az első csapatban 27 tétmérkőzésen szerepelt.

Kálnoki-Kis Dávid 2018 nyara és 2021 tele között volt először a játékosunk, majd a legutóbbi szezont töltötte a Honvédnál, az első csapatban 2023/2024-ben 20 tétmérkőzésen szerepelt (gólt nem szerzett), míg összesen 47 találkozón lépett pályára és 3 gólt jegyzett.

Maksym Pukhtieiev 2022 tavaszán érkezett a Honvédhoz, az elmúlt másfél évben a Mosonmagyaróvár kölcsönjátékosa volt, az NB I-ben 1, az NB III-ban 27 mérkőzésen szerepelt, utóbbi bajnokságban öt gólt szerzett.

A távozó játékosoknak köszönjük, amit a Honvédért tettek, további pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

07/01/2024, 02:02 PMClub

Related news

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club

Farewell to the Hungarian Cup

Farewell to the Hungarian Cup

In the 4th round of the MOL Hungarian Cup, we suffered a 3–1 defeat away to Gyirmót FC Győr, bowing out of the competition.

10/27/2026 | Club

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Key information and match facts – everything you need to know ahead of the clash with Gyirmót FC Győr.

10/27/2026 | Club