Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Továbbra is Kispesten!

Továbbra is Kispesten!

Club

Published: 07/01/2024, 08:18 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

A következő szezonban is csapatunkat erősíti Holman Dávid

Tavaly nyáron csatlakozott a Budapest Honvédhoz Holman Dávid, s bár a támadó középpályásnak máshonnan is voltak ajánlatai, sikerült megegyeznünk vele, így a válogatott játékos a következő idényben is piros-feketében futballozik majd.

„Jelentős erősítésnek is mondhatom azt, hogy meg tudtuk tartani Dávidot, hiszen itthon, főleg a másodosztályban nem futballozik túl sok hozzá hasonló képességű játékos. Kvalitásairól sokat elmond az, hogy az előző idényben a várható gólok (xG) tekintetében ő volt a csapat legjobbja, sőt a Merkantil Bank Liga egészét tekintve is az élmezőnyhöz tartozott. A tudása, a tapasztalata, a profizmusa sokat segít nekünk, ráadásul a fiataljaink számára is utat mutathat a profivá válás felé vezető úton. Bízunk benne, hogy a következő idényben még többet tud hozzátenni a játékunkhoz és együtt leszünk sikeresebbek“ – mondta Kun Gergely, klubunk ügyvezetője.

Az ötszörös szlovák és egyszeres magyar, illetve lengyel bajnok a Slovan Bratislavától érkezett hozzánk tavaly, az elmúlt idényben 27 bajnoki és 2 Magyar Kupa-mérkőzésen szerepelt, 4 gólt és 6 gólpasszt jegyzett, s azon három játékosa egyike volt, aki eljutott 10 kanadai pontig.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ezt a döntést hoztuk meg a klubbal – kezdte Holman Dávid. – Nem titok, hogy volt más lehetőségem is, de mondhatom azt, hogy évek óta követem a Honvéd útját és sokszor azt éreztem, hogy több játékos hagyta el rossz helyzetben a klubot, a könnyebb utat választva ezzel, én pedig nem az a fajta játékos vagyok, ezért ez is egyfajta motiváció volt a számomra. Tisztában vagyok vele, hogy az előző szezon az én szempontból és a csapat szempontjából sem volt a legjobb, azonban szeretnék azért küzdeni, hogy a Honvéd visszakerüljön oda, ahová való. Szeretném, szeretnénk megmutatni, hogy ebben a csapatban és bennem is van potenciál. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, de ez a legnagyobb motiváció, ezért dolgozunk nap mint nap.“

07/01/2024, 08:18 PMClub

Related news

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club

Farewell to the Hungarian Cup

Farewell to the Hungarian Cup

In the 4th round of the MOL Hungarian Cup, we suffered a 3–1 defeat away to Gyirmót FC Győr, bowing out of the competition.

10/27/2026 | Club

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Key information and match facts – everything you need to know ahead of the clash with Gyirmót FC Győr.

10/27/2026 | Club