Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Továbbra is veretlenül

Továbbra is veretlenül

Academy

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Kerezsi Zalán vezérletével győzött az U17-es csapat

Rangadóra került sor szombaton a Honvéd utánpótlásközpontjában, ahol a bajnokság egyik kiemelkedő csapatát, az MTK Budapestet fogadtuk, s nagy különbségű győzelmet arattunk, egyáltalán nem volt könnyű a mérkőzés.

Lendületesen kezdtünk, s már a tizedik percben megszereztük a vezetést Kerezsi Zalán révén, és a gól után is jó iramban folytatódott a mérkőzés. Az MTK a szokásos, rövid passzos játékot játszotta, sok elmozgással, s bár tetszetős volt a futballjuk, ez kevés hatékonysággal párosult. A mieink viszont a gyors, pontos passzokra épülő támadásokat vezettek, amiből gyakran került veszélybe a vendégcsapat kapuja.

Ennek ellenére a 16. percben egy bombagóllal sikerült egyenlíteni az MTK-nak, Juhász Levente 22 méterről lőtte a labdát a jobb felső sarokba. A 33. percben Salka Olivérnek kétszer is bravúrral kellett védenie. A játékrész hajrája egyértelműen a miénk volt, kifejezetten szépen felépített támadásokkal, Kerezsi. valamint Gera találatainak köszönhetően kétgólos előnnyel vonulhattunk szünetre.

A második félidőben is jó meccset, sportszerű játékot láthattak a szép számban kilátogató nézők. Az 57. percben Kerezsi Zalán immár harmadik gólját szerezte, a 74. percben pedig a 2 perccel ezelőtt cserereként pályára lépő Nagy Sámuel is betalált, kialakítva az 5–1-es végeredményt.

Két remek csapat, nagyszerű mérkőzését hozta ez a 90 perc, a együttesünk remek helyzetkihasználással őrizte meg veretlenségét és vette át a vezetést a tabellán, két pont előnnyel a Ferencváros előtt.


U17-ES BAJNOKSÁG, 6. FORDULÓ

Budapest Honvéd-MFA–MTK Budapest 5–1 (3–1)

Honvéd-MFA Utánpótláscenterum

Vezette: Vasas Gergő (Paráda R., Frindik T.)

Gólszerző: Kerezsi (10., 40., 57.), Gera Z. (45+1.), Nagy S. (74.), ill. Juhász L. (16.)

Honvéd: Salka – Varga G., Török K., Zsigmond, Benczeleitner – Nyitrai (Pekár, 79.), Kovács V. (Nagy S., 72.) – Kófiás (Bartha B., 61.) – Gera Z. (Kárász, 72.), Németh D, Kerezsi (Hajas, 79.)

Vezetőedző: Nagy Mihály


Gólok

10. perc: Kófiás Áron remekül passzolt a tizenhatosra Kerezsi Zalánnak, csatárunk három oda-vissza csellel becsapta a védőjét, majd ballal a bal sarokba lőtte a labdát. 1–0

16. perc: labdavesztés után iramodhatott meg a vendégcsapat. Juhász Levente elé került a labda, akit a behátráló védőink nem támadtak, az MTK játékosa pedig 22 méterről óriási gólt lőtt a jobb felső sarokba. 1–1

40. perc: Németh Dániel, Gera Zalán, Kerezsi Zalán volt a labda útja a vendégek tizenhatosán, utóbbi pedig az eléje passzolt labdát 14 méterről a balösszekötő helyéről lőtte a bal sarokba. 2–1

45+1. perc: az első félidő hosszabbításában Nyitrai nagyszerűen passzolt Gera Zalánhoz, aki 15 méterről, jobbal kilőtte a bal alsó sarkot. 3–1

57. perc: mesterhármas! Kerezsi Zalán kapott jó átadást és az ötös sarkáról lőtt a kapu közepébe 4–1

74. perc: újabb szép akció végén sikerült gólt szereznünk! Ezúttal Kerezsi passzát Németh játszotta középre, és az érkező cserejátékosunk Nagy Sámuel, 9 méterről egyből lőtte a kapuba a labdát. 5–1


Nagy Mihály: – A játék minőségét tekintve a két legjobb csapat találkozott a mérkőzésen. Bár nem kezdtük rosszul a meccset, több helyet hagytunk azt MTK-nak, mint ahogyan azt megbeszéltük. Jól tartották a labdát, nagyon jól passzoltak, ennek ellenére mi rúgtunk gólt. Akkor úgy éreztem, hogy nincs benne a játékban az egyenlítés, de egy távoli lövés után mégis megtörtént. A kapott gól kicsit megzavart bennünket, de utána rendeztük a védekezésünket, egy kicsit átalakítottuk a játékunkat, és már a szünetben vezettünk. A második félidőben még tovább növeltük a fölényünket, s további gólokat tudtunk szerezni. A szép gólok mellett szépen is játszottunk.


01/01/2021, 01:00 AMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy