Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Túl a műtéten

Túl a műtéten

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Megoperálták Horváth Andrást

Még májusban, a Magyar Kupa-döntő hetében sérült meg Horváth András, így kapusunk hiába remekelt a kupamenetelés során, a fináléban csak a lelátón foglalhatott helyet, s bár akkor úgy tűnt, hogy hamarosan visszatérhet, a felépülés sokkal hosszabbra nyúlt, mint ahogyan azt akkor reméltük, terveztük.

„A bokaszalagok annyira megnyúltak, hogy instabillá vált a bokám és az ínszalag is sérült, ezért a kapusmozgások során folyamatosan szúró fájdalmat éreztem – kezdte Horváth András. – Hosszas gyógytorna várt rám a szezon kezdetén, majd Lefkovits Robi sérülésekor úgy döntöttünk, hogy injekciót kapok, így edzek és védek, nem voltam teljesen egészséges, viszont az injekciónak köszönhetően nem éreztem fájdalmat. Sajnos azonban hosszú távon ez sem volt jó megoldás, a különböző kezelések nem segítettek, így az orvosokkal és az egészségügyi stábunkkal, a klubvezetéssel együtt végül a műtét mellett voksoltunk.”

A 31 esztendős kapusnál szalagplasztikát végeztek, kitisztították a boka környékét, eltávolították a levált porcdarabokat, s az orvosok szerint jól sikerült a beavatkozás. Horváth Andrásnak több mint két hétig fekvőgipszet kell viselnie, majd három hétig járógipszet, és azután kezdheti el a gyógytornát.

Viszont végre teljesen egészségesen, s ez a legfontosabb.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club