A listavezető, de az utóbbi időben visszafogottabban teljesítő Ferencváros otthonában léptünk pályára az OTP Bank Liga 27. fordulójában, ahol nemcsak az volt a kérdés, hogy csapatunk mire képes a címvédő vendégeként, hanem az is, hogy a Ferencváros melyik arcát mutatja.
Nos, sajnos ezúttal a jobbik formáját hozta a zöld-fehérek alakulat, amely szinte végig kontroll alatt tartotta a találkozót. Akadt egy-két ígéretes lehetőségünk, de igazán komoly gólszerzési lehetőségünk nem adódott a sérülésekkel tarkított összecsapáson.
Az első félidő derekán Dúzs Gellért és Kristoffer Zachariassen ütközött a tizenhatoson belül – előtte kapusunk remek mozdulattal ütötte el a labdát a ziccerbe kerülő támadó elől –, az esetet követően pedig a Fradi játékosát azonnal, míg Dúzst bő tíz perccel később kellett lecserélni. Kapusunk a térdét fájlalta, de pontos diagnózisról majd csak az orvosi vizsgálatokat követően számolhatunk be.
Dúzs Gellért helyett Tomás Tujvel érkezett a 29. percben, és még egy ideig tartottuk a gól nélküli állást, a félidő hajrájában azonban Ryan Mmaee révén megszerezte a vezetést a Fradi.
A térfélcserét követően sem változott sokat a játék képe, az utolsó félórára hármat cserélt Dean Klafuric, gólt azonban ismét a Ferencváros szerzett. Előbb a 72., aztán a 87. percben is betalált a címvédő, amely magabiztos győzelmet aratott.
Csapatunk a következő fordulóban hazai környezetben lép pályára, április 21-én, pénteken az Újpest elleni rangadóra kerül sor a Bozsik Arénában.
OTP BANK LIGA, 2022/2023, 27. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–BUDAPEST HONVÉD FC 3–0 (1–0)
Groupama Aréna, 11 793 néző
V: Pintér Csaba
G: R. Mmaee (42.), Marquinhos (72.), Owusu (87.)
Ferencváros: Dibusz – Pászka, Kovacevic, Knoester, Civic – Sigér, Tokmac (Baráth, 80.), Zachariassen (Gojak, 24.) – A. Traoré, R. Mmaee (Lisztes, 88.), Marquinhos
Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Honvéd: Dúzs (Tujvel, 29.) – Szabó A. (Klemenz, 70.), Prenga, Capan – Eördögh, Mitrovic, Gomis (Ennin, 62.), Tamás K. – Kocsis D. (Keresztes, 62.), Lukic, Domingues (Doka, 62.)
Vezetőedző: Dean Klafuric





