Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A negyedik mesterhármas

A negyedik mesterhármas

Akadémia

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

A hét játékosa – a bajnoki siker mellett a nemzeti csapat kapitánya is lehetett Németh Dániel

Három góllal vette ki a részét az MTK elleni 6–1-es győzelemből az utánpótlás-válogatott Németh Dániel, így ezúttal ő nyerte el a hét játékosa címet.


Hat egyre nyerni mindig nagy siker, idegenben egy rangadón pedig főleg, sőt ha valaki mesterhármast szerez egy ilyen összecsapáson, akkor elégedetten tekinthet vissza a mérkőzésre.

„Az MTK-nak is komoly akadémiája van, nemcsak nekünk, ráadásul a mérkőzés előtt a második helyen álltak a tabellán, ezért is nagy siker ez a győzelem az egész csapat számára – kezdte az első, a második és az ötödik gólt szerző Németh Dániel. – Nehéz volt a felkészülésünk, mivel többet a korosztályos válogatottnál voltunk, így kis létszámban tudtunk csak edzeni. Ettől függetlenül viszont keményen beleálltunk a mérkőzésbe, odatettük magunkat, s emellett fontosnak bizonyult, hogy próbáltuk játszani a focit, és nem csak úgy elrugdosni a labdákat.”

A tizenhatodik születésnapját októberben ünneplő Németh Dániel elmondta, az első gólját Gera Zalán indítása után szerezte, lerázott magáról két védőt, lövése pedig a kapusról került a hálóba, aztán értékesített egy tizenegyest, míg végül Kozma Bence passzát lőtte a hálóba. Németh Dánielnek a mostani volt a negyedik mesterhármasa a Budapest Honvéd-MFA színeiben, hármat még az U15-ös csapattal jegyzett, most pedig jött a negyedik tripla.

„Természetesen különleges a három gól, főleg azért is, mert nem indult jól a szezon, pontosabban nem jöttek a gólok, és inkább gólpasszokkal tudtam segíteni a csapatot. Persze ezek is fontosak, de örülök neki, hogy most már a góllövés terén is eredményes vagyok – folytatta Németh Dániel, aki arra is kitért, hogy veretlenül vezetik az U17-es bajnokságot. – Lassan két és fél éve vagyunk együtt, de még csak egy vereséget szenvedtünk, ez is mutatja a csapat erejét, és bár nem a veretlenség a legfontosabb, hanem a jó játék, azért ez is ott van a fejekben. Isa Gábor és Nagy Mihály vezetésével is sokat fejlődött a játékunk az elmúlt időszakban.”

Németh Dániel a 2017–2018-as szezonban érkezett a Honvédhoz, s hangsúlyozta, remekül érzi magát Kispesten, az új akadémián ráadásul remek körülmények között lehet készülni és fejlődni. Támadónk egyébként tagja a korosztályos válogatottnak, így a múlt héten ő is a nemzeti csapatnál szerepelt, s bár nem kapott olyan sok lehetőséget a szlovákok elleni 5–0-ra megnyert meccsen, arra viszont rendkívül büszke, hogy 20 percre ő lehetett a válogatott csapatkapitány!

„A két bajnoki cím a legnagyobb honvédos élményem, illetve a Honvéd-kupa harmadik helye, valamint az, hogy tavasszal ott lehetettem a Puskás-Suzuki-Kupán, ahol gólt is szereztem – tette hozzá Németh Dániel. – A posztomon Robert Lewandowski a példaképen, ha pedig feltörekvő tehetséget kell választani, akkor Kylian Mbappé. A Honvédnál Davide Lanzafaméra nézek fel, de Vadócz Krisztiánt is szeretném kiemelni, aki sokat beszélget velünk, segít nekünk a tapasztalataival.”


A hét játékosa cím korábbi győztesei:

Klausz Milán – https://honvedfc.hu/hirek/atyai-tanacsok/2019-11-27

Pekár István – https://honvedfc.hu/hirek/puyol-es-vadocz/2019-11-20

Benkő László – https://honvedfc.hu/hirek/gollal-tert-vissza/2019-11-12

Gazdag Dániel – https://honvedfc.hu/hirek/golszerzo-es-kommentator-gazdag-daniel-video/2019-11-05

Tomás Tujvel – https://honvedfc.hu/hirek/tovabb-nyujtana-a-jo-szeriat/2019-10-29

Ulbert Renátó – https://honvedfc.hu/hirek/nem-szeretne-lassitani/2019-10-22

Kerezsi Zalán – https://honvedfc.hu/hirek/akar-pentek-akar-szombat/2019-10-16

Juhász Zsombor – https://honvedfc.hu/hirek/egyre-jobb-formaban/2019-10-08

Kerezsi Zalán –  https://honvedfc.hu/hirek/lenduletet-ado-siker/2019-10-01

2021. 01. 01. 01:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia