Számok
1
Az új Bozsik Arénában Bőle Lukács szerezte a Budapest Honvéd első NB I-es gólját.
50
Zsótér Donát a DVSC ellen 50. alkalommal húzta magára a piros-fekete mezt.
250
Hidi Patrik a Debrecen ellen játszotta 250. bajnoki meccsét Honvéd-mezben.
Tudtad?
Zakariás József, a MATEOSZ, majd később az MTK játékosa 1949 nyarán egy meccs erejéig magára húzta a Kispest-mezt. Az aranycsapat fedezete az MTK elleni Népszava Kupa-meccsen vendégjátékosként játszott a színeinkben.
A hét mondása
Bőle Lukács a Debrecennek lőtt góljáról: „Volt egy figura, amit csináltunk volna, de jeleztem Nononak, hogy teljesen üresen vagyok, nem figyel rám senki. Szerencsére ezt ő is észrevette, nagyszerű labdát kaptam tőle, ráadásul még jól el is találtam. Kár, hogy most már egyáltalán nem tudok örülni neki.“
Ez történt a héten (augusztus 2. — augusztus 8.):
100 éve:
Müller Ottó, a KAC balszélsője az osztrák Österreicher F. V. csapatához igazolt.
50 éve:
1971. augusztus 7-én, az NB I nyitófordulójában a Bp. Honvéd 2–1-es vereséget szenvedett Tatabányán. Komora Imre már a 3. percben betalált a hazaiak kapujába, de a Bányászok fordítani tudtak.
25 éve:
1996. augusztus 8-án a Kupagyőztesek Európa Kupájában a Kispest-HFC Tóth Mihály góljával 1–0-ra nyert a Bozsik Stadionban, a macedón Szloga Jugomagnat ellen.
Születésnapok
augusztus 2.: Holló Richárd (1976), Pálvölgyi László (1923), Vukmir Dragan (1978)
augusztus 3.: Kispesti AC (1909), Faragó Lajos (1932), Ónody Andor (1920)
augusztus 4.: Horváth Gyula (1975)
augusztus 6.: Kálnoki-Kis Dávid (1991)
augusztus 7.: Schrancz Balázs (1977)
augusztus 8.: Kazinczy László (1935)
Elhunytak
augusztus 5.: Sós Károly (1991)
augusztus 8.: Palicskó Tibor (2001), Cserjés József (2000)
Csapataink eredményei:
OTP Bank Liga: Budapest Honvéd–DVSC 1–4
Puskás Suzuki Kupa (U19): CR Flamengo (brazil)–Budapest Honvéd-MFA 0–0
Budapest Honvéd-MFA–Sporting CP (portugál) 0–0
Budapest Honvéd-MFA–KRC Genk (belga) 2–2
NK Osijek (horvát)–Budapest Honvéd-MFA 0–3





