Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Első találkozás

Első találkozás

Klub

Megjelenés: 2022. 03. 28. 13:11Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Heti Honvéd – eddig csak második csapatunk mérkőzött meg a Szentlőrinc együttesével

Számok

1
A Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban első alkalommal fogadta a Budapest Honvéd a Szentlőrinc csapatát. 

2
Májer Milán két nap alatt két gólt szerzett: szombaton az első csapat felkészülési mérkőzésén a Szentlőrinc kapuját vette be, majd vasárnap a Dunaújváros ellen, az NB III-as bajnokin is a kapuba talált.


Tudtad? 

1944-ben, a Szent László Kupa döntője előtt a Ferencváros edzője, Berkessy Elemér elismerő hangon méltatta a fiatal kispesti együttest: „A Kispest csapata a csapatszervezés művészete és csodája. Ezer évben egyszer sikerül ilyen abszolút fiatalokat és abszolút tehetségeket egy csapatba összehozni. Béres, Bozsik II, Puskás, a három fiatal labdarúgó nemrégen még kölyöksorban voltak. Nem öreg azonban Egresi és Mészáros, de Zalai, Gazdag és Perjési sem. Olajkár I és Nemes, a két öreg viszont mintha szárnyakat kaptak volna a fiataloktól. Mondhatom, öröm volt nézni, a Kispest játékát. A labdarúgás tökéletes beteljesedése volt. Ezt a csapatot legyőzni a döntőben a legnagyobb feladat lesz a Ferencváros számára”. 

Annyira nehéz feladat volt, hogy nem is sikerült, mert a piros-feketék a döntőben 3–2-re legyőzték a Fradit, és elhódították a serleget.


A hét mondása 

Nebojsa Vignjevic a Szentlőrinc elleni döntetlent követően: „Még a győztes mérkőzések után is vannak olyan elemek, amiken lehet javítani, amit tovább lehet fejleszteni, ezért azt kérem minden edzésen és mérkőzésen a csapattól, hogy próbáljunk meg mindig jobbak lenni, mint tegnap voltunk.“

 

Ez történt a héten (március 28. – április 3.):

100 éve: 
1922. március 29-én, Magyar Kupa-mérkőzésen a KAC 2–2-es döntetlent játszott a Budapesti AK, együttesével. A meccs érdekessége, hogy mindkét találatot öngólból szereztük. 

50 éve:
1972. április 1-én a Bp. Honvéd Kispesten 5–2-re verte a Vasast. A kispestiek góljait Kozma Mihály (2), Szűcs Lajos, Pusztai László és Kocsis Lajos szerezték. 

25 éve:
1997. március 29-én, a Bozsik-stadionban a Kispest-HFC 1–1-es döntetlent játszott a Győri ETO FC-vel. A vendégek találata Hámori, a kispesti gól Arany nevéhez fűződik.  
 

Születésnapok

Március 28.: Romanek János (1966)
Március 29.: Maximilian Oraze (1967)
Március 30.: Disztl Péter (1960), Száraz Lajos (1939), Kovács Béla (1977), Nono (1993)
Március 31.: Andrusch József (1956)
Április 1.: Puskás Ferenc (1927) , N'Gog David (1989)
Április 2.: Babolcsay György (1921)
Április 3.: Lantos István (1986), Lukács Dániel (1996)


Elhunyt

Április 1.: Ruzsa Sándor (1997)

 
Csapataink eredményei:

Felkészülési mérkőzés: Budapest Honvéd–Szentlőrinc SE 2–2

NB III: Budapest Honvéd II–Dunaújváros 2–3

U19: Vasas Kubala Akadémia–Budapest Honvéd-MFA 2–0

U16: Budapest Honvéd-MFA–Ferencvárosi TC 2–3

U15: Budapest Honvéd-MFA–Vasas Kubala Akadémia 9–2

U14: Budapest Honvéd-MFA–Várda Labdarúgó Akadémia 5–2

Öregfiúk: Goldball ’94 FC–Honvéd BKE 1–7

2022. 03. 28. 13:11Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub