Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Magabiztosan álltam oda”

„Magabiztosan álltam oda”

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 25. 11:03Olvasási idő: 1 perc

Gazdag Dániel büntetőjével egyenlítettünk a ZTE ellen

Egygólos vezetéssel fordult a Budapest Honvéd az év első bajnoki mérkőzésének második félidejére a Zalaegerszeggel szemben, a szünet után azonban kiegyenlítettek, majd rövid időre fordítani is tudtak vendégeink. A második ZTE-gólt követően azonban három percen belül vissza tudtak zárkózni a kispestiek, köszönhetően Gazdag Dániel tizenegyesből szerzett találatának, így egy ponttal nyitottuk az OTP Bank Liga téli-tavaszi szezonját.

„Nem játszottunk olyan jól ezen a meccsen, mint ahogy azt elterveztük – mondta a találkozóról Gazdag Dániel. – Szerencsére sikerült egy pontot szereznünk, ami a mi helyzetünkben nagyon fontos, ráadásul két gólt is tudtunk lőni, aminek szintén örülünk. A védekezésen, illetve a labdatartásunkon viszont a következő mérkőzésekre mindenképpen javítanunk kell ahhoz, hogy eredményesek legyünk.”

Válogatott középpályásunk nemcsak az év első, de a tavalyi év utolsó mérkőzésén is kulcsfontosságú büntetőt értékesített: a Budafok elleni, december 23-án pótolt találkozón szerzett egyenlítő találata akkor győzelemhez vezette a csapatot. Akkor, a lélektanilag is fontos sikert követően Gazdag Dániel elárulta, nem szeret sokat gondolkozni az ilyen szituációkban, s vasárnap, a Zalaegerszeg ellen is ezt a receptet követte.


„Magabiztosan álltam oda a tizenegyeshez, tudtam, hogy mi a feladatom, tudtam, hogy be kell lőni azt a helyzetet és nagyon örülök, hogy ez sikerült is” – mondta a büntető kapcsán Gazdag Dániel.

A találatával a góllövőlista harmadik helyére ugró középpályásunk az évindító pontszerzést követően pedig már a következő feladatokra koncentrál, hiszen kevesebb mint egy hét múlva már a MOL Fehérvár otthonában kell megmérkőznie a Honvédnak a bajnoki pontokért.

„Változatlan a célunk, előrébb kell lépnünk a tabellán, úgyhogy a következő mérkőzéseken szeretnénk tovább gyűjtögetni a pontokat, ez nagyon fontos lesz. Az eredményesség mellett pedig játékban is sokat kell fejlődnünk, ezen dolgozunk majd a folytatásban” – tekintett előre Gazdag Dániel.

2021. 01. 25. 11:03Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub