Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Puyol és Vadócz

Puyol és Vadócz

Akadémia

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

A hét játékosa – Pekár István két korosztályban is győzelmet ünnepelhetett

Győzelem az U16-os csapattal, majd siker az U17-es gárdával, mindez jó teljesítménnyel megspékelve – a 15 esztendős Pekár Istvánt választottuk az elmúlt hét játékosának.

Tizenhárom meccsen lépett pályára eddig a most futó szezonban Pekár István, s ezeken tíz győzelmet ünnepelhetett, ráadásul noha csak februárban ünnepelte a 15. születésnapját, az őszi szezonban már négyszer kapott lehetőséget az U17-es gárdában. Érdekesség, mindkét csapat kilenc-kilenc győzelemmel és két-két döntetlennel áll a tabella élén, Pekár pedig a múlt héten mindkét korosztályban győzelmet ünnepelhetett.

„Az U16-os bajnokságban a Vasas ellen nehezen kezdődött a mérkőzés, jobban játszott a rivális, vezetést is szerzett, viszont még az első félidőben egyenlítettünk, a második felvonásra pedig felébredtünk, mi uraltuk a találkozót, és jöttek a gólok is – idézte fel az 5–1-es sikert Pekár István, majd rátért az U17-es mérkőzésre is. – A szervezetten játszó Győr ellen végig jól futballoztunk, nehéz volt, de győzni tudtunk.”

Pekár István hozzátette, a Vasas támadósorával szemben azért volt nehezebb, mert több válogatott játékosuk is van, viszont a győzelem azt is mutatja, hogy a piros-kékek, valamint a győriek ellen is megoldotta a csapat a védekezést.

„Korábban is játszottam már magasabb korosztályban, erőben és gyorsaságban is fel kell venni a versenyt a nagyokkal, de beleszoktam már, és sokat segít a fejlődésben, hiszen gondolkozni és játszani is gyorsabban kell – mondta Pekár István, aki arról is beszélt, hogy miért fontos a veretlenség. – Az előző idényben a második helyen végeztünk az U15-ös bajnokságban, és akkor megfogadtuk, hogy a következő szezont mindenképpen meg akarjuk nyerni. Ennek szellemében készülünk és edzünk, s eddig megvan az eredménye. Hogy a veretlenség megmaradhat-e? Igen, hiszünk benne!”

Pekár Istvánnak a mostani a második szezonja a Honvédnál, előtte a PAFC, illetve a lakhelye, Szigetszentmiklós játékosa volt, s bár nem él annyira messze Kispesttől, de ő is az akadémián lakik. A védő elmondta, remekül érzik magát a klubnál, élvezi, hogy sokat lehet együtt a társakkal, a sport és tanulás mellett van idejük mindent megbeszélni, közös eltölteni az időt, és Gera Norbert szobatársával is nagyon jóban van.

„Carles Puyol a példaképem, ő a legjobb védő, ráadásul nemcsak a pályán, hanem azon kívül is fel lehet rá nézni – folytatta a korosztályos válogatott Pekár István. – Itt a Honvédnál Vadócz Krisztiánt emelném ki, sokat segít nekünk, velem is gyakran beszélget, tanácsokat ad. Már a Bozsik Stadionban található akadémián is tartott nekünk előadást, csatlakozott néhány edzésünkhöz, ami nagy segítség nekünk fiataloknak. Ami a jövőt illeti, szeretnék egyre feljebb jutni a ranglétrán, bemutatkozni a felnőttcsapatban, és ha majd úgy alakul a pályafutásom, akkor külföldön is kipróbálnám magam.”


A hét játékosa cím korábbi győztesei:

Benkő László – https://honvedfc.hu/hirek/gollal-tert-vissza/2019-11-12

Gazdag Dániel – https://honvedfc.hu/hirek/golszerzo-es-kommentator-gazdag-daniel-video/2019-11-05

Tomás Tujvel – https://honvedfc.hu/hirek/tovabb-nyujtana-a-jo-szeriat/2019-10-29

Ulbert Renátó – https://honvedfc.hu/hirek/nem-szeretne-lassitani/2019-10-22

Kerezsi Zalán – https://honvedfc.hu/hirek/akar-pentek-akar-szombat/2019-10-16

Juhász Zsombor – https://honvedfc.hu/hirek/egyre-jobb-formaban/2019-10-08

Kerezsi Zalán –  https://honvedfc.hu/hirek/lenduletet-ado-siker/2019-10-01

2021. 01. 01. 01:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia