Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Visszatérni az útra

Visszatérni az útra

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

A korábbi jó formában bízik Hidi Patrik a folytatásra

Az előző szezonhoz hasonlóan ismét bajnoki címet ünnepelhetett a Ferencváros a Honvéd elleni bajnoki mérkőzés után: akkor már a találkozó előtt eldőlt az aranyérem sorsa, míg ezúttal az Új Hidegkuti Nándor Stadionban szerzett három pont jelentette a sikert a zöld-fehéreknek. Bár eltökélt célja volt Hidi Patrikéknak, hogy elhalasszák a vendégek örömünnepét, a korábbi két, gól nélküli döntetlen után nem tudta megtartani a csapat szezonbeli veretlenségét az éllovas ellen.

„Sajnos egy ilyen derbin, mint a Fradi elleni, benne van a pakliban a vereség, de csalódottak vagyunk a saját teljesítményünk miatt – árulta el a találkozó után csapatkapitányunk. – Ezen a meccsen nem tudtuk azt hozni, amit az előző pár meccsen felépítettünk. Talán most jött ki rajtunk a fáradtság, kicsit tompábbak voltunk a pályán, mint korábban.“

A szünetbeli 0–0 után alig tíz perc leforgása alatt dőlt el a három pont sorsa, amikor előbb Blazic, majd öt perc elteltével Skvarka vette be Tomás Tujvel kapuját.


„Úgy gondolom, hogy az első félidő nagyjából rendben volt, a szünet után azonban nem úgy mentünk ki a pályára, ahogy az elvárható, ez pedig meg is bosszulta magát – magyarázta Hidi Patrik. – Egyből kaptunk két gólt, ami után sajnos nem tudtunk igazából helyzeteket kialakítani, ziccereink sem voltak, talán Ugrai szabadrúgása járt a legközelebb ehhez. Ebből a szempontból reális eredmény született.“

Pénteken már újabb megmérettetés vár a csapatra, hiszen a mindössze két ponttal mögöttünk álló Zalaegerszeg otthonába utazunk, három fordulóval a bajnokság vége előtt.

„A friss lábakon nem segít egy ilyen hosszú út, de minden csapatnak meg kell küzdenie a sorozatterheléssel, a Zalaegerszeg ráadásul Kisvárdára utazott a hétközi fordulóban – mondta a következő feladatról Hidi Patrik. – Megpróbálunk minél jobban felfrissülni a pénteki mérkőzésre és visszatérni arra az útra, ahol a Fradi elleni meccs előtt abbahagytuk.“

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub