Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
4 meccs, 12 gól

4 meccs, 12 gól

Academy

Published: 06/03/2024, 06:00 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Hármas gólátlagot produkálva lett finalista a Magyar Kupában az U16-os csapatunk

U17-es, U15-ös és U14-es együttesünk is befejezte a 2023/2024-es szezont, a bajnoki címet szerző U16-os gárdára azonban vár még egy nagy feladat: a fiatalok bejutottak az első ízben kiírt korosztályos Magyar Kupa döntőjébe, ahol a Vasassal csapnak össze pénteken.

Märtz Márk együttese  még tavaly novemberben, a Főnix Gold FC ellen indította, a sorozatban három idegenbeli mérkőzést felölelő menetelését, 2–1-es sikert aratva jutott be a társaság a legjobb tizenhat közé, majd februárban fölényes, 5–2-es győzelmet aratott Újpesten, míg a negyeddöntőben a III. Kerületi TVE vendégeként (2–1) nyertek a fiatalok. Az elődöntőben először (és a sorozatban egyben utoljára) játszhattunk hazai pályán, a Várda Labdarúgó Akadémiát a Bozsik Arénában fogadták a srácok, akik a május 1-én, a munka ünnepén alaposan megdolgoztak a döntőért, ahová 3–2-es sikerrel kvalifikálták magukat.

Az U16-os csapat a négy mérkőzésén 12 gólt szerzett, átlagban hármat és három olyan akadémistánk van, ki már három találatot jegyzett a menetelés során, Komlósi Rupert, Kovács Erik és Miták Milán.

U16-OS MAGYAR KUPA, DÖNTŐ
VASAS KUBALA AKADÉMIA–BUDAPEST HONVÉD FC

Június 7., péntek, 18:00
UTE Atlétikai Stadion, Tábor utca

06/03/2024, 06:00 PMAcademy

Related news

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy

Dávid Czinki named in Hungary U17 squad for Euro qualifiers

Dávid Czinki named in Hungary U17 squad for Euro qualifiers

The Hungary U17 national team will face North Macedonia, Turkey, and San Marino in the first round of the European Championship qualifiers.

10/24/2026 | Academy