Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
4 találat 25 perc alatt

4 találat 25 perc alatt

Matches

Published: 03/19/2024, 06:07 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

Az elmúlt hét MFA-sztorija – För Patrik két gólt, Varga Zalán két gólpasszt jegyzett a Haladás ellen

4–0-s sikert hozott az U15-ös csapat Illés Akadémia-Haladás elleni találkozója, amelyen 25 perc alatt szereztünk négy gólt: Gabriele Ciaramella és Acsai Dominik egyszer-egyszer köszönt be, míg För Patrik duplázni tudott. A szlovén határ melletti Lentiből származó För Patrik 13 forduló után nyolc egységgel a harmadik helyen áll a góllövőlistán, s teszi mindezt úgy, hogy az első idényét tapossa a Honvéd színeiben.

„Jó érzés volt újra betalálni, s egyből kettőt is szerezni, jó pillanatban jöttek a gólok, ugyanis egy kevésbé eredményes időszak van mögöttem – mondta 15 éves akadémiai növendékünk, För Patrik. – A felkészülés alatt nem játszottam úgy, ahogy szoktam, többet vártam volna el magamtól. Nehéz volt átlendülni, de a sok gyakorlás segített. Remélem, meg tudom őrizni ezt a formát és így versenyben leszek a gólkirályi címért.”

För Patrik előbb szülővárosában, Lentiben (mely csapat színeiben 100 gólt szerzett a 2021/2022-es kiírásban) majd a Zalaegerszegnél futballozott. Utóbbi helyen még nem volt kollégista, de tavaly nyáron már el kellett búcsúznia a családtól, ugyanis beköltözött a Magyar Futball Akadémiára.

„Nehéz volt otthagyni a rokonokat, hiányoznak is, de mellette jól érzem magam – folytatta För Patrik. – Nagy lehetőség itt lenni, hiszen fantasztikusak a körülmények, nincs semmi ami elterelné a figyelmem, csak a focira és a tanulásra kell összpontosítanom, az itt kialakult barátságok segítettek a beilleszkedésben.”

Az egyik ilyen kapcsolat Varga Zalánnal köttetett, a második gólját köszönheti társának För Patrik, de Acsai Dominik sem panaszkodhat, aki szintén az ő meglátása után talált kaput. Varga Zalán 2019 szeptemberén igazolt a Honvédhoz, a 2020/2021-es kiírásban házi gólkirálya volt a 2009-es korosztálynak, azonban a 2023/2024-es szezonban már nem a góllövés az első számú feladata, Bogdánfi Márton vezetőedző ugyanis más szerepkörben számít rá.

„Korábban középcsatár voltam, sőt, olykor szélsőt is kellett játszanom, de ezen a nyáron jött a nagy váltás, ugyanis már bal oldali szélső védő lettem – részletezte Nyergesújfaluról származó növendékünk. – Kezdetben sokat küszködtem, nem tudtam mit kellene csinálnom, egykori csatárként teljesen más berögződéseim voltak, de mára kezdek megbarátkozni a helyzetemmel. Persze sokat kell még tanulnom, illetve dolgoznom, már csak azért is, mert szeretnék húzóember lenni a korosztályomban, s később bemutatkozni az első keretben.”

Varga Zalán sokat tesz azért, hogy a pályán helyt álljon, de mellette az iskolapadban sem csak a napot lopja, még úgy is kiemelkedő tanuló, hogy az utazás és az edzések miatt kevés ideje van a felkészülésre.

„Az iskola után azonnal utazok az edzésre egy órát, itt vagyok estig, majd egy újabb órát utazok haza és megírom a leckét – mesélte Varga Zalán. – Nehéz összeegyeztetni a tanulást és a focit, de megéri, hiszen azt csinálhatom, amit szeretek. Azzal tudok segíteni magamon, hogy az órákon figyelek, így kevesebb tanulnivalóm marad otthonra. Ez eddig egész jól ment, a félévi bizonyítványomban csupán kettő négyesem volt, míg a többi tantárgy kitűnőre sikerült.”

U15, KIEMELT CSOPORT, 13. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–ILLÉS AKADÉMIAI-HALADÁS 4–0 (0–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Baranyi Gábor (Istvánfi, Bartus)
G: 
För (47., 72.), Ciaramella (56.), Acsai Dominik (60.) 

Honvéd: Liziczay – Ferencz Kende, Russnák, Csörgő, Acsai (Kayali, 63.), Szőke (Ciaramella, 53.), Érsek (Schwarcz, 63.), Bogdán, Varga Z. (Shodunke, 75.), För, Csákány
Vezetőedző:
Bogdánfi Márton

Bogdánfi Márton: – Kicsit óvatosabban kezdtünk a megszokottnál, de ahogy telt a mérkőzés, úgy egyre jobban játszottunk. Az első félidőben a kidolgozott helyzetek ellenére nem volt meg a kellő higgadtság és koncentráció, főleg kapu előtt. A szünetben megbeszéltük a srácokkal, mi hiányzik és a második játékrészben már nem volt kérdés, magas labdabirtoklási arány mellett tetszetősen játszva győzedelmeskedtünk.

U14, KIEMELT CSOPORT, 17. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–BUDAPEST HONVÉD FC 1–1 (0–0)
FTC-MVM Népligeti Sportközpont

V: Szuhodovszki Dávid (Horváth B., Lantos)
G: 
Szegedi (64.) ill. Vérten (58.) 

Honvéd: Mácsik – Halgas, Völgyi, Kralicsek, Solymos, Kollár (Hegyes, 49.), Huszár (Paucsics, 58.), Varga B. (Marinyák, a szünetben), Kenderesi (Horváth-Garaba, a szünetben), Cornides (Vérten, 49.), Schmél (Demeter, 64.)
Vezetőedző:
Fűzfa Gergely

Fűzfa Gergely: – Ami a labda elleni játékot illeti, a srácok nagyszerűen álltak bele a meccsbe, példaértékű volt a mentalitásuk, végig alázatosak és egységesek voltak, amiért dicséret illeti őket! Labdás játékban van hiányérzetem, ennél bátrabban és gyorsabban kell futballozni a jövőben. Erős ellenféllel szemben, nehéz pályán sikerült pontot szereznünk, extra kapusteljesítmény mellett. Köszönjük a Ferencvárosnak, hogy belement az időpontmódosításba és tudtunk egy hosszú hétvégét adni a gyerekeknek és családjaiknak!

03/19/2024, 06:07 PMMatches

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy