Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A családra is több idő jut

A családra is több idő jut

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min
EmailFacebook

Négy fal között – Pisont István örül, hogy remek körülmények között lehet készülni

Március 16-án függesztette fel a Magyar Labdarúgó Szövetség a bajnokságokat, játékosaink azóta egyéni edzésterv szerint, otthon készülnek, sorozatunkban előbb az NB I-es keret tagjainak mindennapjairól számoltunk be, most pedig a szakmai stábbal folytatjuk – elsőként Pisont István megbízott vezetőedzővel.

Gazdag Dániel a tőle megszokott csibészséggel indította el a szakmai stáb vírusnaplóját, amelynek első felvonásában Pisont István megbízott vezetőedzőt kérte arra, hogy váltott lábbal dekázzon húszat, mutassa meg, mi van még a lábában a régen látott varázslatokból.


„Nagyon örültem, hogy Gazdi nem mondott azért olyan nagy számot, nem kért tőlem mondjuk ötven dekázást, nagyjából jól látta a képességeimet, reális volt a kihívás – kezdte mosolyogva Pisont István, akin látszott, hogy még most is jó barátságban van a labdával, de tesz is érte, hogy ez így legyen. – Rendszeresen járok futni, illetve hetente kétszer kimegyek a technikai pályára és a falnál gyakorolok. A koronavírus előtt hetente egyszer fociztunk az edzőkkel az akadémián, míg a tavaszi szezon kezdetén beszálltam az öregfiúk-csapatba. Nagyon jó érzés még mindig játszani, a koordináció már nehezebb, a fej működik, a láb kevésbé, ezért a lábhoz kell igazítani az agyat, hogy ne akarjak mindent gyorsan. A legnagyobb sztárok is sokszor ismétlik a labdás feladatokat, az egyéni edzéseken is gyakorolnak a srácok technikai dolgokat, az ilyen jellegű gyakorlásra mindig szükség van.”

Pisont István hozzátette, mivel Giuseppe Sannino március 19-i távozása után ő lett az NB I-es gárda megbízott vezetőedzője, ezért Valerio Zuddas erőnléti edzővel belevetették magukat a játékosok egyéni programjának megszervezésébe, illetve a vezetőséggel, valamint kinevezése után Urbányi Istvánnal is folyamatosan egyeztettek a feladatokról.

„A szakmai feladatok mellett sajnos két haláleset is történt a családunkban, váratlanul elhunyt édesanyám testvére, illetve 34 évesen az unokatestvérem, és a vészhelyzet miatt csak szűk körben tudtuk megtartani a temetést, ami lelkileg megviselt mindannyiunkat – mondta Pisont István. – Az elmúlt időszakban sokat voltam otthon, volt időnk rendet tenni, több idő jutott a gyerekekre, Petra lányom iskolai dolgaiba is jobban beleláttam. Patrikkal sokat beszélgettünk a futballról és együtt néztük vissza a tv-ben a régi meccseket.”

Pisont István hozzátette, emellett folyamatosan figyelik a híreket, a betartandó szabályokat, amelyek az egészségen túl azért is fontosak, mert a keresztlánya babát vár, ebben a helyzetben pedig különösen fontos, hogy minden rendben legyen.

„Nagyon örülök, hogy a Honvéd infrastruktúrája megengedi, hogy ettől a héttől kezdve a klub központjában folytassák a játékosok az egyéni edzéseket – tértünk vissza a beszélgetésben ismét a futballhoz. – Jó látni őket, úgy vettem észre, ők is boldogan érkeztek az akadémiára, hiszen újra focicipőt húzhattak, újra jó minőségű futballpályán készülhettek, ami azért teljesen más, mint ha otthon készülnek. Természetesen jó lenne, ha még több mindenre lenne lehetőségünk, de most az első az egészség, minden szabályt betartva, fegyelmezetten dolgozunk, és majd meglátjuk, hogyan alakul a folytatás.”

Pisont István végül azt is elárulta, hogy Valeri Zuddasszal folytatjuk a szakmai stáb vírusnaplóját, és családcentrikus emberként arról érdeklődött, hogy erőnléti edzőnk családja hogy van ebben az időszakban, illetve hogyan tartja a kapcsolatot az otthoniakkal.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club