Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A felnőttfutball küszöbén

A felnőttfutball küszöbén

Club

Published: 06/10/2023, 08:33 PMReading time: 4 min
EmailFacebook

MFA-szezonértékelő – Pinezits Máté élményekkel gazdag idénnyel búcsúzik U19-es csapatától

Utolsó interjúját készítettük utánpótlás szakvezetőként Pinezits Mátéval, aki ugyan már az első csapattal való közös munkára készül, de még egy alkalomra visszabújt régi szerepébe, hogy értékelje a mögöttünk hagyott idényt.

U19-es akadémiai csapatunk a Kiemelt csoportban kezdte a szezont, ahol 11 találkozó alatt 18 pontot gyűjtött és a hatodik helyen végzett a tabellán, de a mezőny olyannyira sűrű volt, hogy az utolsó fordulóban egy esetleges győzelem esetén első is lehetett volna.

A második csapat mellett az U19-ben a legnagyobb a keret és ott fordult meg a legtöbb játékos (45), de Pinezits Máté és stábja tudatosan épített a feljátszó fiatalokra, sőt a szezon előtt ez is egy célkitűzés volt a részükről, hogy minél többeknek adják meg az esélyt.

„Olyan munkát akartunk végezni, hogy a két felnőttkeretbe is tudjunk küldeni kész, bátran futballozó fiatalokat, míg az U17-es és U16-os játékosoknak adjuk meg a lehetőséget nálunk – kezdte Pinezits Máté. – Természetesen ebben mindig rejlik veszély, így ősszel arra is törekedtünk, hogy mindenképpen a legjobb nyolc között végezzünk, ami tavaszra garantálta az A-csoportos szereplésünket. Ami nem könnyű feladat, ezt mutatja, hogy az elmúlt években több nagy akadémia is kicsúszott a felsőházból. Folyamatosan versenyben voltunk az érmes helyekért is, a Ferencváros ellen dőlt el, hogy ez az idény első felében ez nem jön össze, de az élet később megfelelően kárpótolt minket.”

Ahogy szakvezetőnk említette, sikeres volt így a szezon, ugyanis több pillanatot is ki tud emelni, amelyek számára meghatározóak voltak. A fontos pillanatok pedig nemcsak az U19-es gárdához köthetőek, hanem a fiatalok szerepléséhez a felnőttek között.

„Négy olyan pillanat van most a fejemben, amelyeket nem nagyon tudtam még érzelmek nélkül feleleveníteni. Átrok Zalán kecskeméti, Krajcsovics Ábel újpesti és Fábiánkovits István felcsúti debütálása mellett a Viareggio Kupán való szereplésünket emelném ki – mondta büszkén Pinezits Máté. – Az olaszországi torna másfél hete olyan érzésekkel szolgált szakmailag és emberileg egyaránt, amit a kint átélők szerintem életük végéig magukban fogják hordozni. Olyan ellenfelekkel és kultúrákkal találkozhattunk, amelyekkel itthon nem is lenne esélyünk, olyan emberek és klubok látókörébe kerültünk be, akik más körülmények között nem is vennének minket észre.”

A patinás olasz sorozatban elért sikertörténet, a negyeddöntős szereplés óriási sportemberi teljesítmény volt, ugyanis kétnaponta kellett mérkőzéseket játszani, de a torna miatt átrendezett bajnoki program is komoly terhelést jelentett a csapatnak. A tavaszi idényben együttesünk 14 forduló alatt 18 pontot gyűjtött, ezzel pedig az ötödik helyet csípte el a bajnokságban.

„Tudtunk mire vállalkozunk, mielőtt kiutaztunk, átbeszéltük a szakmai vezetéssel, hogy erre igenis számítani kell, mert feltornyosulnak a fordulók a visszatérés után – taglalta szakvezetőnk. – Ez az idény végére nem csupán kihívás volt, hanem olykor akadály is, nehézségekkel teli volt ez a pár hónap az olasz túrát követően. Érezhető volt, hogy sokan mentálisan elfáradtak, ami teljesen érthető. Ez viszont arra is lehetőséget adott, hogy még több szerephez jussanak az egyébként is tehetséges 16-17 srácaink is. És nem csupán a kényszer miatt, hanem mert jó benyomást tettek ránk.”

Az olaszországi sikerekhez, illetve az idénybeli jó szereplés a taktikai felkészültség mellett a mentális tényezőknek is köszönhető, no meg annak, hogy a játékosok remek közösséget alkottak. Az első csapat élére frissen kinevezett vezetőedzőnk szerint a hit volt a döntő faktor sok esetben, ami egykori csapata felé billentette a mérleg nyelvét.

„Nagyon közhelyesen hangozhat, de mégis a hit volt ennek a csapatnak a legnagyobb fegyvere. Amikor egyes pillanatokban pengeélen táncoltunk, akkor a srácokkal hittel futballoztak, ennek köszönhetően nyertek vagy éppen tudtak megoldani egy adott szituációt, megcsinálni egy jó cselt, lefordulást, passzt – – érzékeltette a társaság fő erősségét. Pinezits Máté. – Mindez keveredett a magabiztossággal és technikai képzettséggel, ami higgadt és felszabadult srácokat vitt ki a pályára. egészséges önbizalom jellemezte a játékosokat, tudták kik ők, milyen mezben, milyen színekért játszanak és bármi történjen, tudják, hogyan oldják meg a legkiélezettebb helyzeteket is.“

Mérkőzések a 2022/2023-as szezonban:

21: Mihály Bálint
19: Polák Kevin Róbert
18: Braun Bálint
17: Sebe Botond
16: Nagy Dávid Mihály
15: Bezzeg Olivér, Fehér Balázs, Gyetván Márk, Kulbachuk Viacheslav, László Máté, Tóth Máté György
14: Kocsis Gergely, Pintér Máté
13: Menyhárt Barnabás, Vojtko István
12: Fábiánkovits István, Moery Matthew Otto, Pilter Milán
11: Tarcson Attila
10: Gincsai Zoltán, Koszovcsuk Olekszandr  
9: Schrankó Levente, Vörös Dominik
8: Simon Benedek
6: Hancz Dominik, Kis Koppány, Polyák Imre Kristóf
5: Átrok István Zalán, Nagy Zoltán, Sebestyén Márk
4: Pekár István Márk, Szlovák Áron, Tóth Levente
3: Kaczvinszki Dominik, Krajcsovics Ábel György, Nagy Marcell, Zrnic Marsel
2: Botos György, Oros-Kovács Benedek, Zrnic Patrik
1: Kalocsány Péter, Pukhtieiev Maksym, Simon Szabolcs István, Tompa Ákos, Tóth Krisztián Raul

Góllövőlista:

5: Fehér Balázs
3: Koszovcsuk Olekszandr, Mihály Bálint
2: Fábiánkovits István, Hancz Dominik, László Máté, Pintér Máté, Sebestyén Márk, Vojtko István
1: Braun Bálint, Bezzeg Olivér, Gincsai Zoltán, Kaczvinszki Dominik, Kocsis Gergely, Kulbachuk Viacheslav, Menyhárt Barnabás, Simon Benedek, Tarcson Attila, Tóth Máté, György, Zrnic Marsel

06/10/2023, 08:33 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy