Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A hab a tortán

A hab a tortán

Club

Published: 03/21/2022, 12:50 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Győzelmet ért az egységes játék, a gól pedig jót tett Zinédine Machach önbizalmának

„Hogy is mondják? Mi van a torta tetején?“ – kereste mosolyogva az angol szavakat az Újpest elleni mérkőzést követően Zinédine Machach. Francia középpályásunk jókedve nem volt alaptalan, hiszen a 81. percben szerzett találatával beállította a végeredményt a Szusza Ferenc Stadionban, amely a Budapest Honvéd 2–0-s győzelmét jelentette. 

„Nagyon fontos mérkőzés volt ez a csapat számára, emiatt is örülök, hogy jól sikerült – mondta Zinédine Machach. – Tudtuk, hogy ez egy igazi rangadó lesz, de sikerült egységesen fellépnünk, védekezésben és támadásban is együtt mozogtunk, együtt harcoltunk a három pontért. Persze, nagyon boldog vagyok amiatt is, hogy én szerezhettem meg a második gólt, bevallom, jót tett az önbizalmamnak. Örülök, hogy sikerült jó teljesítményt nyújtanom az Újpest ellen, hozzásegítve a csapatot a győzelemhez.“


A 26 esztendős játékos úgy véli, a vasárnap esti siker kulcsa abban rejlett, hogy mindenki koncentráltan lépett pályára a lila-fehérek otthonában, ami pedig még ennél is fontosabb, hogy igazi csapatszellemről tettek tanúbizonyságot a kispestiek.

„Vétettem én is hibát ezen a meccsen, de mind a társaktól, mind a stábtól csakis azt hallottam utána, hogy »nem baj, Zizou, gyerünk, csináld!« Ez nagyon sokat jelent – árulta el Zinédine Machach. – Senki nem vitatkozott a másikkal, mindenki arra törekedett, hogy segítsük a másikat, közösen küzdöttünk, ennek köszönhető ez a győzelem.“

Az Újpest ellen megszerzett három ponttal pedig fontos lépést tett előre a tabellán a Honvéd, amely – akárcsak a Debrecen – 31 ponttal, a 7. helyről várhatja a folytatást, így valamivel jobb szájízzel vonulhat a rövid bajnoki szünetre.

„Nem is jön rosszul számunkra ez a pihenő, kicsit kifújhatjuk magunkat a folytatásra – vélekedett Zinédine Machach. – Most lesz időnk arra, hogy kijavítsuk a hibáinkat és megfelelően felkészülhetünk a következő tétmeccsre, amit majd a Paks ellen kell megvívnunk. Ha végignézek a csapaton, azt látom, hogy nagyon egységesek vagyunk, remek a hangulat az öltözőben, mindannyian ugyanazért dolgozunk, bízom benne, hogy ugyaninnen folytatjuk majd a szereplést a szünet után is.“

03/21/2022, 12:50 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club