Bajnoki mérkőzéssel nyitja és zárja a hetet a Budapest Honvéd, két rivális látogat hozzánk a Bozsik Arénába. Hétfőn a Szombathelyi Haladással csapunk össze Kispesten, 20:00 órakor, míg vasárnap a listavezető Győri ETO-val játszik első csapatunk.
U17-es akadémistáink szintén hétfőn játszanak, de a fiatalok nem hazai pályán, hanem Olaszországban, a Torneo Nereo Roccón szerepelnek, ahol a harmadik csoportmérkőzés vár Bene Ferenc tanítványaira. Szerdán a Budapest Honvéd II kapja a főszerepet, második keretünk Dabasra utazik soron következő bajnokijára.
Szombaton, szeptember 2-án – egy nappal az iskolakezdés után – már a Budapest Honvéd-MFA két csapata számára is elkezdődik a bajnokság, az U15 10:00 órakor az MTK-val, az U14 pedig 13:00 órakor a Kisvárdával játszik, míg az U16 a Pakssal találkozik felkészülési mérkőzésen. Mindhárom akadémiai korosztályunk Kispesten fogadja ellenfelét.
A hét zárásaként három mérkőzésen is szerepelnek csapataink, vasárnap délben a három forduló óta veretlen BKV Előrét látja vendégül második együttesünk, négy órával később pedig már az NB II-es éllovas (hat meccs alatt 15 pontot szerző) Győr gárdáját fogadjuk a Bozsik Arénában 16:00-kor, az NB II-ben. A fiúk mellett a lányok is pályára lépnek, a Magyar Kupa-sikerek után női csapatunk nekivág a bajnokságnak és a Lőrinci Kitartást látja vendégül 17:00 órától.





