Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A hétvége legjobbja

A hétvége legjobbja

Club

Published: 12/07/2021, 06:45 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

A forduló válogatottja – Nenad Lukic nemcsak Pakson duplázott

Kétségtelenül a mérkőzés legfontosabb momentuma volt, amikor a hosszabbításban Nenad Lukic büntetője a kapufáról a hálóba pattant, megszerezve ezzel a három pontot a Budapest Honvéd számára Pakson. Szerb támadónknak az már a második gólja volt az összecsapáson – az elsővel egyenlítettek a piros-feketék a 36. percben –, amellyel oroszlánrészt vállalt a csapat sikeréből, erre pedig az álomcsapat összeállításakor is felfigyeltek.

A Nemzeti Sport nemcsak a tizenegy favorit közé sorolta be, egyenesen a forduló legjobbjának választotta házi gólkirályunkat. „Továbbra is szorosan Ádám Martin nyomában van a góllövőlista élmezőnyében. A szerb légiós harmadszor duplázott az ősszel, a Gyirmót (4–2) és az MTK Budapest (3–0) után a Paks ellen is kétszer volt eredményes. Az első félidőben pillanatok alatt felismerte a helyzetet, pontosan vette le az erősen meglőtt labdát, és igazítás nélkül vágta a kapuba, majd a hosszabbításban csapatának megítélt 11-est értékesítette a bal kapufa segítségével“ – méltatták Nenad Lukic teljesítményét.


A csakfoci.hu szerint a 29 esztendős csatár „csapata nyerőembere volt. Egy kipattanó után egyenlített az első félidőben, a 95. percben pedig gólra váltott egy 11-est, amivel megnyerte a meccset a Honvédnak és megmentette Horváth Ferenc állását.“

Nenad Lukic mellett pedig még egy kispesti, a remekül védő Szappanos Péter is bekerült a szakportál válogatottjába: „Az első félidő első felében ő tartotta meccsben a Honvédot, több nagy védést is bemutatott, de később is akadt dolga. A kapus jó formája is kellett a kispestiek sikeréhez“ – írják kapusunkról. 

12/07/2021, 06:45 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club